Pauer Imre dr.: A lélektan alaptanai (Budapest, 1903)
A lelki jelenségek főbb csoportjai - I. Fejezet. Az érzetek
41 nimális értéknél megkezdődik s bizonyos maximális in- tensitásnál tetőpontra jut, e határértékek között pedig az electricus folyam intensitása egyenes arányban áll a vonaglások erősségével. Vagy, hogy a kifáradt idegekre a maximális érték is csak úgy hat, mint a pihent erős idegekre a gyöngébb inger. Mindezen és hasonló adatok azonban nem szolgálhatnak a külső inger és ideg-folyam közti viszony megmérésénél biztos alapul. Mert csak az izmokon létesített eredményt tüntetik elő, mely pedig nem egy az idegfolyamattal, minthogy ennek csak egy része lesz izommunkává. Azon egyenlet állandó elemei tehát, mely az inger és idegfolyam viszonyát fejezi ki, nem határozhatók meg. (Azonban magának a törvénynek kirívó egyszerűsége felette valószínűvé teszi, hogy az egyenlet átalános alakja ugyanaz marad, akár közbe- szurjuk az idegfolyamatot mint középtagot, akár nem; mert kétségtelennek mutatkozik, hogy ha az izomtevékenység egyszerűen arányos az inger erősségével, ezen törvény, az ingererősség és idegfolyam, valamint az idegfolyam és izomtevékenység közt constatálható egyszerű arányokból van ofszetévé. E szerint igazolt eljárásnak tekintendő, hogy)* az idegfolyamat és érzet közti viszonyt egyszerűen Tíelyettesítjük a külső inger és érzet közti viszonynyal; a mikor a további vizsgálat tárgya gyanánt a következő formulában kifejezett tétel szolgál: A külső inger bizonyos adott változatai mellett, mily arányban változik az érzet, a maximális és minimális határértékek között ? Ez a kérdés annyiban mindenesetre jogosult, a mennyiben kétségtelen, hogy az érzetek intensitása a minimális és maximális határok között csakugyan változik és ezaváitozásmegis érezhető. Az az állítás azonban, mintha ez a megérezhető változás exact pontossággal, mint akár
