Pauer Imre dr.: A lélektan alaptanai (Budapest, 1903)
Bevezetés - A lelki élet fogalma
u29 kisér. És éppen .ebben különbözik az ébrenálmodástól (elmerengés, ábrándozás alkalmával), midőn az ember szintén álmodik, csakhogy ébren, nem alvás alatt. Mindkét állapot jellemző vonása, hogy csalódásban, illusióban ringatja az embert. Mikor alszunk és álmodunk, elhitetjük magunkkal, hogy ébren vagyunk és álomképeink való dolgok; ez pedig illusió. Ilyen csalódásban ringathatja az ember magát ébren is, csakhogy ez utóbbi esetben az eszméletnek nagyobb hatalma van az ábrándképek felett, mint a valódi álmodásnál. Álmo- dásnál az álomkép nem úgy lép fel, mint a phantasia alkotása, hanem mint határozottan való tárgy, az a tudat, hogy álmodunk, soha sem fordul elő, még akkor sem, mikor tényleg azt álmodjuk, hogy álmodunk. Mert még ez esetben is csak álomképet állítunk szemközt álomképpel. Míg az ébren-álmodásnál eszméletünk őrt áll, s nem engedi hosszasan vagy teljesen aludni azt a tudatot, hogy tulajdonképen nem való dolog az, a miről ábrándozunk, hanem csak ábránd-kép — mert eszméletünk uralmát huzamosabb időre csak az alvás csökkenti annyira, hogy felmerült képzeleteinket nem ismerjük fel ilyenekül, hanem való dolgoknak tartjuk. Es e csalódás álmainkban oly nagy szerepet játszik, s annyira hozzátartozik az álmodás természetéhez és lényegéhez, hogy az álmodás alatt csakugyan tényleg megszűnik minden kapcsolat a való világ között és köztünk, s mintha egészen külön világban élnénk, semmi tekintettel sem vagyunk a lehetőségre, semmi sem korlátozza képzelmünket, hogy oly képekkel is foglalkozzunk, melyek az ébrenlét világában merőben képtelen dolgok és teljesen lehetetlenek. Mindazonáltal álomképeink tartalmát csakis a való világ képzeteiből meríthetjük — álmaink rendszerint nem egyebek, mint egyéniségünk visszhangjai; s azok minőségére legnagyobb befolyást az egyéni természet gyakorol, és az a körülmény, hogy az agyvelő-mechanismus melyik területe (idegcsoportja)
