Pataky Dániel: A terhesség', szülés', gyermekágy' s gyermeki első kor' rajza, életrendi szabályokkal (Kolozsvár, 1840)
A szülés
gadvák.— A kettősöd szülése is az egyesekéhez hasonlatoson megy véghez, csakhogy itt az első gyermek’ megszülése után a szülephez menő köldöksinort is meg keli kötni, ne hogy a második’ szülepje ez elsőével egybeköttetesben lévén, a meg nem kötött höldöksinorból kifolyó vér a másodiknak veszedelmet okozzon. — A kettősök’ megszülése, jó fekvés’esetében, még könynyebb szokott lenni, mert ezek kisebbek lévén, a szülési akadályokon köny- nyebben keresztül hatnak. — A’ kettősök megélhetnek nagy ügyelet s szorgalmas ápolás mellett. Azonban ezek közönségesen gyengébbek lévén, s miután egyik vagy másik ritkán van tökéletesen kifejlődve: ritka eset, hogy mind a kettő emberi kort érhessen. Vannak úgy nevezett hármas szülések is, a midőn a két gyermek’ megszülése után még egy harmadik is áll elő. Ezek olyly gyengék szoktak lenni, hogy többnyire halva Is születnek , vagy ha egyik vagy másik mutatna is némi életjelt, leg- uagyára kevés pillanat múlva újra elalu— 71 -