Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - I) A tapasztalati irány diadala az orvostanban. Orvostudományi eredmények
29 III. FEJEZET. A 17. század orvostudományi története. I.) A tapasztalati irány diadala az orvostanban. Orvostudományi eredmények. A 17. század, mint a Paracelsus által behozott tapasztalati irány érvényesítője jelent meg az orvostudományok történetében. A 16. század orvosainak érdeme főleg abban kulminál, hogy a renaissance hatása alatt keletkező klasszikus irányú, általános tudományos fellendülés keretében a saját klasszikusaikat, a régi írók műveit megtisztogatták a századok óta azokba becsúszott hibáktól, azokat kiegészítették, az akkori tudományos álláspontok világánál vizsgálat alá vették és a régiek elveit az újabb kutatások eredményeivel összhangba hozni igyekeztek. Törekvéseiket természetesen nem koronázhatta teljes siker, mert a fizika és kémia nagy fejletlensége miatt lehetetlen volt az orvostudományoknak szilárd alapot és határozott irányt adni, amelyen alapuljon és kifejlődjön minden. A 17. század volt hivatva arra, hogy egy határozott és helyes kutatási irány kijelölésével az igazi tudományos orvostannak alapjait megvesse. A tapasztalati irány legelső képviselője Paracelsus volt. Ő mondotta ki először, hogy »nem a spekulativ teóriából kell a gyakorlatnak folynia, hanem a gyakorlatból a teóriának.« Ő utalja a kutatót először a természethez, hogy az orvos a természet tanulmányozása által az emberi élet és gyógyítási mód helyes ismeretére jusson. Amit azonban ő csak sejt, azt teljes egészében fejti ki a 17. század. A Paracelsusnál még homályos, határozatlan irány világosan és határozottan jelölődik ki a 17. század orvosi Íróinak műveiben. A filozófiai elméletek szabad kifejtése, és Bacon, Descartes, Spinoza, Hobbes, Locke, Leibnitz A 17. század orvostani általános iránya.
