Orsós Ferenc: Emlékkönyv 2. (Debrecen, 1931)

Kriesch Lajos dr.: A tüdőlégpróbára vonatkozó vizsgálatok

27 A TÜDŐLÉGPRŐBÁRA VONATKOZÓ VIZSGÁLATOK.

írta :

Dr. KRIESCH LAJOS

I. tanársegéd.

Rayger pozsonyi főorvos 1670-ben ajánlotta az u. n. tüdő- légpróbát az élvesziilöttség megállapítására. A gyakorlati alkalmazás kritikátlan volta azonban kezdetben számos tévedésre vezetett. Hosszú idő múltán sikerült csak tisztázni azokat a körülményeket, amelyek mellett a próba nem bír bizonyító értékkel. Ezek voltak a fagyás, a borszeszben való ázás és a rothadás.

Néhány évtized óta ismertté váltak olyan esetek is, amelyekben a magzat minden kétséget kizáróan élt, légzett, sőt sírt is és a tüdők vizsgálata mégis teljes légtelenséget derített ki. E látszólagos ellentmondás magyarázására több theoriát állítottak fel. Ungar szerint a levegőt a vérkeringés távolította el ilyenkor az alveolusokból. Ez csak úgy lehetséges, hogy a csekély oxygenszükségletű magzat légzésének megszűnte után a szív még aránylag hosszú időn át működik. Thomas szerint az alveolaris levegő a légutakon keresztül távozik a tüdőből, mégpedig olyan módon, hogy az agóniában a kilégzések állandóan túlszárnyalják a belégzéseket, így aztán az alveolusok lassanként teljesen kiürülnek, falaik összefeküsznek és a tüdő légtelenné, a nem légzett magzat tüdejéhez hasonlóvá válik. Elősegíti ezt a tüdő rugalmas elemeinek contractiós törekvése is. Maschka szerint a légzés oly gyenge lehet, hogy az alveolusok nem is te- lődnek levegővel, csupán u. n. ,,bronchialis” légzés áll fenn.

M. Fenger vizsgálataiból azt a meggyőződést nyerte, hogy a tüdők széli (peripheriás) részei a légzés intenzitásának csökkenésével légtelenekké válnak és a légzés teljes megszűnte előtt