Orsós Ferenc: Emlékkönyv 1. (Debrecen, 1930)

ELŐSZÓ.

Tíz évvel ezelőtt Orsós professzor szobája a DEMKE épületében egyben az intézet laboratóriuma volt. A sectiók a város másik végén levő közkórházban folytak.

Itt hallottuk először Orsós professzor fejtegetéseit a kór- bonctan kérdéseiről. Itt láttuk gondolataiba elmélyedve kísérletezni, láttuk amint legegyszerűbb eszközökkel tárja fel egymásután a tüdőkórtannak megoldatlan kérdéseit. A tüdőcsúcsok légzésére, a rekesz szerepére vonatkozó felfedezései a modern tüdőtherapia kiépítését nagymértékben vitték előbbre.

Előttünk, — tanítványai előtt — ezidőben Orsós professzor mint „absolut szakember” állott. Nagy ritkán halottuk szavát, mely másról szólott volna, mint szakkérdésről. Lassanként rájöttünk azonban, hogy mindez csak egyrésze annak, amit leikéből megismertünk. Csak később ismertük meg mint festőt, kinek rajzain és festményein az intuitiv megérzett vonalakat és színeket tudományos megismerés valósítja meg.

De mindezeken kívül tudtuk és éreztük azt, hogy Ö, aki Szibériából tért vissza az ország romjai közé, súlyos tanulságokat hordoz lelkében, — de hogy szóljon — annak még nem érkezett el akkor az ideje.

A megszállás nehéz napjai után egyszer aztán újból magyar zászló lengett Debrecenben. Hatalmas erővel indult meg az egyetem továbbépítése, az egyetemi ifjúság szervezkedése. Egy magyarabb, nagyszerűbb élet utáni vágy lángolt fel mindnyájunk lelkében és Orsós professzor mindezeket a subjectiv érzéseket lefordította a realitás nyelvére. Megtanította az ifjabb nemzedéket arra, hogy áldozatkészséggel és önzetlenséggel kell