Orsós Ferenc: Emlékkönyv 1. (Debrecen, 1930)
Jáki Gyula dr.: A hasi szervek subcutan sérüléseiről
— 255 10 esetünk közül 2 maradt életben. Eseteink egyike sem került azonban a korai stádiumban észlelésünk alá. Csak 4 alkalommal szállították a sérültet az első 24 órában a klinikára s azok közül is csak 2-t 12 órán belül (8 és 10 óra). Három sérült 2, egy 3, egy 4 nap múlva került klinikánkra, egy pedig minden rábeszélésünk dacára csak harmadnap egyezett bele a műtétbe. A diagnosis egy eset kivételével nehézséget nem okozott, mert mindegyikben hashártyagyuladásra és bélsérülésre jellegzetes tünetek voltak jelen. Ezek a könnyű késői diagnosisok a koraival szemben annál eredménytelenebbek voltak. A 7. esetünkben bélsérülésre a klinikai tünetek és a lefolyás alapján nem következtethettünk. Fényesen bizonyítja ez az eset, hogy az általános és helyi hasi tünetek hiánya mellett is jelenlehet perforált bélsérülés. A bélfodor és nagy cseplesz sérülései a bélsérülések kísérői, de előfordulnak önállóan is. Putz és Monnier foglalkoztak a bélfodor önálló sérüléseivel. A sérülések haránt és hosszanti le- futásúak, subserosusak és penetrálók s a bélsérülések 10%-ában fordulnak elő. A penetráló sérülés főtünete a belső vérzés, de a diagnosis majd mindig csak valószínűségi. A műtéti beavatkozás célja a vérzés csillapítása, a bél táplálására szükséges viszonyok visszaállítása, adott esetben a leszakadt bélrészlet eltávolítása és a belső kizáródásra alkalmat adó nyílás megszüntetése. A bélfodor zúzódásának ritka szövődménye a chyloperi- toneum. Az összes hasüri szervek közül az irodalom adatai szerint a máj sérül leggyakrabban. Reichle a subcutan sérülések 28.9, Geill a törzs sérüléseinek 59.9%-ban találta. A máj és az epeutak sérüléseit illetőleg Thöle alapvető monographiájára kell hivat koznunk. A májsérülések gyakorisága a máj exponált helyzetében, nagyságában kevéssé elasticus consistentiajában találja magyarázatát. A jobb lebeny, a domborulat aránytalanul gyakrabban sérül. Az erőművi behatás szerint sagittalis, verticalis és transversalis repedések jöhetnek létre. Kóros folyamatok (cirrhosis, rák) elősegítik a sérülést. A sérülések a tok egyidejű szakadásával és épen maradt tok mellett is létrejöhetnek. Ez utóbbiakat subcapsularis sérüléseknek nevezzük. A sagittalis repe-