Orsós Ferenc: Emlékkönyv 1. (Debrecen, 1930)
Jáki Gyula dr.: A hasi szervek subcutan sérüléseiről
— 247 bélkacs, tartalma a közép felé nyomul össze és itt reped meg' a bél. Bunge elméletének megalkotásában abból indult ki, hogy kívülről ható erő az egész hasüreget egyenlő nyomás alá helyezi. Ha a hasfal valamely részén nyílás van pl. sérv, az ott fekvő bélkacs bele préseltetik a nyílásba. A belső rész a fokozott has- üri, a nyílásba préselődött rész a külső levegő nyomása alá jut. Ennek eredménye a bélfal kritikus helyének feszülése, túlnyuj- tása és repedése. Haim és üjabban Gurewic a Bunge-féle elméletet nem fogadják el. Előbbi a sérvben repedés elleni biztonsági szelepet lát. Gurewic úgy véli, hogy a repedéshez szükséges nyomáskülönbség létrejöttére már normalis körülmények között is meg van adva a hasüregben a lehetőség és hogy a fokozódott hasüri nyomás nem egyenletesen oszlik el; a repedés a legkisebb ellenállású területen, tehát ahol legalacsonyabb a nyomás, ott következik be. Haim a bélrepedést a contrecoup hatás alapján magyarázza. Schönleber az erőművi behatásra keletkezett nyomáskülönbség jelentőségére hívta fel a figyelmet. A gyomor és bél sérülései lehetnek: contusio, nem perforált és perforált sérülések. Zúzásnál, szakításnál a mucosa szakad legkönnyebben s a serosa legellenállóbb. Repedésnél a serosa szakad könnyen és a submucosa marad leginkább sértetlen. Ügy a körülírt, mint az egész hasat érő behatásra létrejöhetnek. Mi 10 esetben észleltünk perforált subcutan bélsérülést. Eseteink röviden a következők: 2. T. F. 25 éves, 1924 ápr. 12. Anamnesis: 10 órával beszállítása előtt egy nagy fahasáb hasának ütődött. Azonnal a sérülés után hányt. Orvosa borogatást rendelt. Nagy fájdalmai voltak, állandóan hányt, csuklóit, állapota rohamosan rosszabbodott, úgyhogy hozzátartozói beszállították a klinikára. A fahasáb állítólag a jobb hypogastriumban ütődött hasához. Status: Érlökés lágy, kishullámú, rythmusos, percenként 110, hőmérsék 37.1. A hasfal mindenütt feszes, deszkakemény, nyomásra mindenütt egyformán érzékeny. Négyujjnyi széles májtompulat, baloldalt a léptompulattal összefolyó kézfejnyi oldaltompulat. A has bőre ép. A Douglas kitöltött, nyomásra nagyon fájdalmas. Műtét: Középső hasmetszés. A hashártya mindenütt vérbő, fibrinlepedékkel borított, a Douglas-ürben, a has oldalsó rekeszében sok bélsárszerű tartalom. Az egyik ileumkacson egymástól 5 cm távolságra két cafatos szélű fillérnyi nyílásból bélsár ürül. Az oralis repedés a bél szabad szélén, az aboralis közvetlenül a mesenterium tapadása mellett fekszik. Az utóbbi mellett a mesenteriumban gyér-