Orsós Ferenc: Emlékkönyv 1. (Debrecen, 1930)

Hauber László dr.: Schnitzler-Braun-Schloffer tumorok

— 234 — esős gyomorfájdalmak miatt végeztünk újból laparotomiát, az anastomosis nagy görbületi részén, magában a gyomorfalban találtuk meg a jejunum bemetszése után a mogyorónyi, tömött, éles határú tumort (fekély nem volt jelen), amelyből 15 cm hosszú vékony serosa-selymet sikerült kihúzni. A beteg azóta panaszmentes, gyógyult. Mindezen esetekben a lekötéshez használt, illetőleg talált fonál selyem volt. Általános tapasztalat, hogy a gyuladásos da­ganatok leginkább selyemfonalak körül keletkeznek, ha nem is kivétel nélkül, amint azt Hessert 2 esete is igazolja. Gyula- dásos területen, főleg csepleszen, éppen ezért ajánlatosabb a catgut használata; ennek gyors felszívódása a gyuladást fent- tartó idegentesthatást felfüggeszti. Miért találjuk ezen idült gyuladásos daganatképződést leg­inkább a peritoneummal fedett szervekben, erre azzal felelhe­tünk, hogy a hashártya lobgátló, illetve lobot elhatároló tu­lajdonsága az, ami lecsökkent virulentiájú fertőzéses ingerekre megfelelő dispositio mellett granulatiós tumor képződéséhez vezet.

Next

/
Thumbnails
Contents