Oláh Gyula dr.: Magyarország közegészségügyi viszonyairól (Budapest, 1889)
Közegészségügyi viszonyainkról részletesen - Közegészségügy a községekben
világon olyan állam, a hol a községek lakosainak számát, azok anyagi viszonyait, a község berendezését, szóval a községek belső életét érintő körülmények egyenlőek volnának, mindenütt vannak a népes, gazdag községek mellett kevés lakossággal biró, nehezebb anyagi viszonyokkal küzdő apró községek és mindenütt úgy van az, hogy az egyik község lakossága átalánosságban véve is előrehaladottabb kultúrával bir, mint a másik, de község és község között úgy az anyagi, mmt a culturális szempontok tekintetében akkora különbségek, mint nálunk fenforognak, Nyugot-Európa egyetlen államában sem fordulnak elő. Nálunk fennálló törvényeink szerint község számba mennek az alföld azon népes, io—30 ezer lakossal biró, nagy, vagyonos telepei, melyek vagyon, kultúra, előre- törekvés tekintetében méltó és erős versenytársai az országban levő városoknak és ismét község-számba mennek a havasokon elszórt 50—60 apró viskóból álló s 100—200 lakossal biró helyek, melyek a maguk szegénységében, fejletlen állapotukkal a kultúra legalsó fokán állanak s egy maguk közül választott biró vezetése alatt a törvény értelmében szintén önálló községet képeznek. A községek sorozatában a két végpont között nálunk ilyen nagy különbség van. Ezen nagy különbség miatt indokoltnak tartottam volna itt, a hol a községek közegészségügyi viszonyairól szólok, külön fejezetben tárgyalni a nagyobb, és ismét külön fejezetben a kisebb községek közegészségi viszonyait ; ámde miután nagyon nehéz az országban levő községeket e tekintetben két csoportra úgy elosztani, hogy a határvonal helyesen legyen megvonva, és miután még a legnépesebb s kulturális tekintetben is fejlett községeinkben is vannak egész községrészek, egész utczacsoportok olyanok, hogy ott a közegészségi berendezés semmit sem különbözik akár a legapróbb községek ilynemű berendezésétől, ezen indokok alapján vélekedésem szerint a fenforgó viszonyoknak inkább megfelel, ha a községek közegészségi viszonyairól egy fejezet alatt szólok