Oláh Gusztáv dr.: Az elmebetegségek orvoslása (Budapest, 1903)
I. Az elmeorvoslás fejlődésének története
34 III. Gyújtogatást vágy. Dühösséggel 5, komorkórral 3. A hatvanas években a lipótmezei tébolyda építése természetesen esemény számba ment és egy Időre felszínre emelte az elmebetegek ügyét. A felfogás mely az akkori orvosi irodalomban ez ügyben megnyilvánult nem is mondható ósdinak es sok tekintetben ma is megállhat sőt vannak fájdalom a kik korunkban még azon, egy emberöltő előtti felfogást is a liberális elmeorvosi nézpont tulhajtásának, koczkázattal járó újításnak tartják. A Gyógyászat 1868. évfolyama a következő megjegyzésekkel kiséri a lipótmezei tébolyda létesitését ...................... „ Az országos tébolyda Budán nem szerveztetik, hanem szerveződik ... a harangozó mondja a misét ... az intézet a kényszer gyógyrendszer elvei szerint épül. (64 dühös kamrája van !) Megvárhatjuk a magas kormánytól, hogy az építés által elkövetett hibákat a felszerelés által tegye jóvá. A kormány a budai tébolydát laicusok által jól rosszul nyélbe ütette . . , majd lesz belőle czélszerü intézet helyett czél- szerü fogház.“ A lipótmezei tébolyda megnyitásával (1868) zárul ránk nézve a magyar elmebetegiigy története mint históriai tanulmány. Azon innen a jelen van, azon innen mi vagyunk, kik a nevezett tébolyda hírneves elmeorvosának a Schwartzer intézetben nevekedett Dr. Niedermann Gyulának tanítványai vagy tanítványainak tanítványai vagyunk és kiknek működését, ha arra érdemes lesz, utódaink fogják megírni.
