Oláh Gusztáv dr.: Az elmebetegségek orvoslása (Budapest, 1903)
I. Az elmeorvoslás fejlődésének története
14 Ezek mellett az elmélyedés bölcsészeti problémákba a szépnek felébredő kultusza, érthető okokból körébe vonta a beteg lélek jelenségeinek tanulmányozását részben azon czél- lal, hogy „az őrültség drámájának állandó szemlélése által nemcsak a lelki élet törvényei feltáruljanak hanem a beteg lélek kivezetése a sötétségből megkiséreltessék.“ (Reil) Az elmeorvoslástani irodalom azon időben filozófiai, anthropologiai, lélektani folyóiratokban talált helyet. Tanítók, lelkészek, udvarmesterek, színészek Írtak e lapokba. Mindenkinek volt egy ötlete, egy uj elmélete a lélek betegségeiről és azok gyógyításáról. Kant tette a végzetes kijelentést, hogy az elmebetegségek megítélésében nem az orvos, hanem a filozófus egyedül illetékes. A már említett Reil megírta 1803- ban „Rhapsodiáit a lelki gyógymódokról.“ Rövid időre rá Kaysler folyóiratot indított meg: „Magasin für psychische Heilkunde.“ Az elmeorvoslási kérdések vitatása akkor a nagy elméket mozgató egyik főtényezője volt a társadalom szellemi életének. így az 1808-ban megindult Hoffbauer-féle „Zeitschrift zur Beförderung einer Kurmethode auf psychischem Wege“ felhívást intéz a művelt közönséghez, az éleiben tapasztalt lelki gyógyesetek közlésére. Reil pedig azon fárad, hogy a Pszikiátria mint egyenrangú harmadik szakma csatoltassék az orvostan-és sebébzethez „als Integrante der Triplicität.“ A francziáknál ezen időből Faria abbé (Paris 1814) szereplése bir ránk nézve fonfossággal, a ki azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy „magneticus fluidum“ nem létezik és hogy az ide vonatkozó tüntemények, melyeket már az ókorban is ismertek és a melyeket a bécsi Mesmer állati delejességből magyarázott, a kísérletező személy akaratára vezethetők vissza. De ezen igazság felismerése — mely a mostani hypnotikus gyógymódnak alapját képezi — sokáig hatástalan maradt, sőt a franczia akadémia ezen kérdés vizsgálatát 1840-ben mint komoly alapot nélkülözőt levette a napirendről. A 19-ik századon át végig követni az általános elme- orvoslástan történetét már nem lehet ezen munkának feladata.
