Regnault Victor - Nendtvich Károly: A vegytan elemei (Pest, 1854)

Bevezetés

Bevezetés.

1. A vegytan fogalma. Ha ként gyújtunk meg, azt kék lánggal látjuk folyvást égni mindaddig, mig egészen el nem enyészett. Ez alatt az égő kén kellemetlen, az orrot és szemeket sértő gőzt áraszt, mely ha nagyobb menynyiségben terjed el, a levegőben könnyen okozhatja halálát az embernek és az állatoknak.

A kén azalatt, hogy égett, magát a levegő egyik alkatrészével összekötötte, s ez által minden őt jellemző tulajdonságait elvesztette, különös gőznemmé változván át, mely habár szemmel nem is látható, mégis fojtó szaga által jelenlétét tanúsítja.

Ha higanyt — azon testet, melyet közönségesen kénesőnek nevezünk — dörzscsészében kénnel addig keverünk, mig a higany kis cseppei eltűntek, s az egész egyenlő szürke porrá vált, nagyitó üvegen át vizsgálva e keveréket, a higany csöppecskéit a kénrészektől még mindig megkülönböztethetjük, habár még oly hosszú ideig folytattuk is a keverést és dörzsölést. Itt tehát dörzsölés által a két testet csak igen apró részekre osztottuk, a nélkül, hogy egyéb tulajdonságaikon lényeges változást idéztünk volna elő. Ha azonban a dörzsölés által nyert szürke port födött edényben eléggé hevítjük, a munka vége után azt tapasztalandjuk, miszerint a szürke por, összeálló, sötét vörös, finom szálkákból alkotott tömeggé vált, mely finom porrá törve színét világos veresre változtatja át, t. i. azon testté vált, melyet közönségesen Cinnobernek nevezünk. Ezen új testben, habár mily tökéletes nagyitó üvegen néznők is azt, sem higany- sem kénrészeket nem fogunk többé észrevehetni; mindkettő egy testté forrt össze, egy testté vegyült egymással.

Az efféle jelenetek magyarázatát a vegytan adja, t. i. magyarázatát az oly jeleneteknek, melyek a testeknek lényeges,

1