Némai József dr.: A Budapesti Orvosi Kör és Országos Segélyegyletének története (Budapest, 1896)

iparos száz géppel vagy gyárral dolgozik: addig az orvosnak egymagának kell küzdeni a létért; s mig az iparos üzletét és hitelét halála után nejére és gyermekeire hagyhatja: az orvos magával viszi a sírba keresetének tőkéjét; s mi vár azon feleink árváira, kik az élet derekán dőlnek ki sorainkból? Minél problematikusabb szellemi és anyagi érdekeink biztosítása: annál gyakoribbak oly esetek, melyekben az orvos-családapa vagyontalanul hal el, avagy még életében önhibája nélkül Ínségre jut. Polgári állásunk műveltsége s az ügyfeliség érzete követeli ilyetén kartársaink- és árváinak magunkhoz illő gyámolitásáról gondoskodni.

Az előhozott indokok alapján oly orvosi társas kört akarunk alakítani, melynek czéljai:

I. Az orvosi társulás, az ügyfeliség létrehozása, fejlesztése és fenntartása.

II. Közegészségi és orvosi ügyeink előleges megvitatása s befolyásunk érvényesítése.

III. Az orvosok anyagi és szellemi érdekeinek rendezése és megóvása; végre

IV. Szűkölködő feleink segélyezése.

E négy cél életbeléptetése végett óhajtjuk budapesti tudortársainkat orvosi társas körbe egyesíteni. Ügyféli bizalommal híjuk fel tt. Kartársainkat, szíveskedjenek e társas körbe tagokul belépni.

Ügyfeleinket, kik e célokat pártolják, s az ezek létesítése végett alakuló orvosi társas kör tagjai lenni óhajtanak, bizalmasan fölkérjük, szíveskedjenek belépési szándékukat Dulácska Géza tr.-ral (Budapest, belváros, gránátos-utcza, 6. sz.) tizennégy nap alatt Írásban tudatni. Az aláíró tagtársakat mihamarabb alakitó közgyűlésre fogjuk egybehívni, mely az orvosi társas kör szervezését veendi munkába.

Tisztelt Ügyfelek! Ha mint honfiak nem akarjuk a polgári kötelesség elmulasztásának vádját tovább is magunkra vonni, ki kell a nyilvánosság elé lépnünk, oda törekedvén, hogy a rendeltetésünket megillető tért a közéletben is elfoglaljuk, s a szakügyekben érvényt szerezzünk szavainknak mindenütt, a családi köröktől s helyhatóságoktól kezdve, föl a kormányig s a törvényhozó testületig. E feladat azonban meghaladja egyesek erejét; sikerre csak az összetartás s együttműködés vezethet. Szükség tehát, hogy feledvén a múltban netán fölmerült személyes bántalmakat, barátsággal közeledjünk egymáshoz.

A társulásban találjuk fel azon varázserőt, mely mind a köz- egészségügyet, mind orvosi állásunkat föladatunk méltóságához képest fölemeli. Egyenkint «mint oldott kéve, széthullunk» : egyesülve pedig oly erkölcsi hatalmat képezünk, mely közszellemet teremt, s hivatásunkat megillető elismerést biztosit szamunkra.

Kelt Budapesten, 1873. május 24.