Némai József dr.: A Budapesti Orvosi Kör és Országos Segélyegyletének története (Budapest, 1896)

58 enyészetnek indult, a másik része kifáradt; a régiek közül, kik még körünkben munkálkodnak, mind jobban csoportosul a fiatal nem­zedék, hogy a materialismus korszakában a nemes példát, az idealismus jótevő melegét, az erkölcsi és magasabb czélnkért való lelkesedést pezsgő vérébe felvegye. * * * Midőn e sorok napvilágot látnak, a kör küzd az orvosok közös jólétéért, de oly módon, hogy ugyanazon czélok a társadalom igényeinek is megfeleljenek. A körből indult meg a szabadon választható orvosok egylete, mely ugyancsak mint elv létezik még, de előbb-utóbb diadalra jut. Az orvosok szabad választása egyleti betegek részéről már nehány év óta, ha nem is általánosságban, de legalább egy nagy betegpénztár tagjainál megvan. Az állami közigazgatás egészségügyi szolgálatában és a fő­városéban feltalálhatjuk az eszméket, melyeket a kör sok év előtt terjesztett. Jelenleg ernyedetlenül követi az orvosi kamarák tervének sor­sát és a megvalósításán buzgalommal és szeretettel csüng. A mi pedig az országos segély-egyletet illeti, csodálkoznunk kell, hogy mi lett belőle, mert ma már tőkéje 60.000 frtot felül­halad és 1892. óta évenként 2000 frtot képes segélyként kiosztani, de alapos kilátás van reá, hogy ezen számarányok még rohamosan fognak emelkedni. A mily örvendetes a gyarapodás, oly elszomo­rító az a körülmény, hogy a szükségletnek nem tud megfelelni. Oly tagok, kik alapítványokat voltak képesek tenni az egyletben, özvegyeik Ínségben kénytelenek segélyért folyamodni. Megesik az embernek szive, ha látja, hogy a csekély adományokra is mily há­lálkodó levelek érkeznek. Az egylet gyarapodása betudható a kör számai gyarapodásá- sának, kik után 2 frtot kap a körtől, mint átvett tőkét; saját tagjai szaporodásának, mely 1892. óta konstatálható, a midőn 674 gyüjtő-iv küldetett szét, melyekből azonban csak 81 jött aláírva vissza. Lendvay Benő, Pozsonym. főorvosa 26 tagot szerzett az egyletnek. De mindezen gyarapodás kevés lett volna, ha nemeslelkü ala­pítványok túl nem szárnyalják; mindenekfelett páratlanul áll dr. Mészáros Károly alapítványa, ki előbb 1000, majd 3000 frtos adó-

Next

/
Thumbnails
Contents