Némai József dr.: A Budapesti Orvosi Kör és Országos Segélyegyletének története (Budapest, 1896)

46 zésének égető kérdése stb. oly dolgok, hol az ügy bizonyos stádi­umában az illető bizottság belátta, hogy túlnehéz feladat előtt áll és csak az eszmecsere hasznosságával kellett beérnie. A következő 1887. évben a titkársággal — a tisztujitó nagygyűlés választása folytán — Hainiss Géza lett megbízva, ki ezen tisztségben az elődeinél nem csekélyebb buzgóságot fejtett ki és dicséretére legyen mondva úgy a titkárnak, mint a bureaunak, hogy a kör tagjai részéről mindinkább tapasz­talható lanyhaság daczára, kedvét el nem veszté, hanem kitartással buzdított és fáradozott, úgy, hogy tényleg a részvéthiány daczára {a havi üléseken rendszerint alig vett részt 12—16 embernél több) az orvosi kör tekintélye, valamint erkölcsi ereje csorbát nem szen­vedett. Mindjárt az év elején egy nagyobb terjedelmű közegészségügyi elaboratum készült, mely Vidor fáradhatlan törekvésű ügyfél tollából eredt és emlékirat alakjában terjesztetett fel a fővárosi tanácsnak. A már előző években a közegészségügy érdekében küldött emlékiratok úgy, mint a jelenlegi is pusztán arra szolgáltak, hogy a főváros hygienikus újjászervezése idejére — mely már küszöbön állott — az ott foglalt eszmék, a kör tapasztalatai, véleménye, in­dítványai felhasználva értékesíthetők legyenek; és a mi a város pénzügyi viszonyaival és a kormány hozzájárulásával üdvös és szükségpotló intézmény keresztülvihető, érvényre emeltessék. És a kör eszméi nem voltak éppen terméketlenek, de minden­esetre életrevalók. így a múlt évben ugyancsak Vidor ügyfél initiativája folytán, a kör indítványozta, hogy a kerületi és egyáltalán hatósági orvosok állandósittassanak hivatalaikban; nemhogy mindig újabb választás esélyei előtt állván, függők legyenek választóiktól, hanem függet­lenül működhetve érezzék hivatalukat az életpályával összeforróttnak, melyben hatni, alkotni, gyarapítani legyen kedvök és bátorságuk. Ezen terv helyességét az idő csakhamar beigazolta, mert a hatósági orvosok államosításáról Írtak már a napi lapok; melyek már szintén hasábokat szenteltek ez idő szerint a főváros köz­egészségi ügyeinek és élesen támadták a meglevő rendszert. Különben is Patrubány t. főorvos ekkor lépvén nyugalomba, az uj t. főorvos választása is foglalkoztatta a közvéleményt.

Next

/
Thumbnails
Contents