Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 2/2. A sebészet körébe tartozó tudományok (Budapest, 1903)
Dr. Kuzmik Pál: Sebészet
564 Kuzmik Pál Appendicitis, Féregnyujtványlob. A féregnyujtvány (proc. vermiformis) lobos megbetegedése az appendicitis némelyek szerint epityphliüs alatt mind azon akut vagy chronikus-an lezajló lobos folyamatokat értjük, melyek a vakbél (coecum) tájékán észlelhetők, amennyiben mondhatnék, valamennyinek kiindulási pontját a féreg nyujtványban találjuk meg. Ide tartoznak tehát a vakbéllob (typhlitis), vakbélkörüli lob (perityphlitis) és a vakbélmögötti kötőszöveti lob (paratyphlitis). Az egész lobos folyamat többnyire körülírt hashártya gyulladásnak felel meg, kiterjedhet azonban az egész hashártyára is. Ismerjük a heveny és idült hurutos és a fekély es, gangraenas alakját. A féreg nyújtvány anatómiai elhelyezése szerint a folyamat lehet intra- és extraperitonealis. A féreg nyújtványból kiinduló folyamatoknál a baktérium coli különféle alakjain kívül pyogen microorganis- musokat is találunk. Nem ritkák az idegen testek (kisebb magok) és bélsárkövek is, melyek a nyákhártyát izgatva idézik elő a lobot és az exulceratiókat, később átfúródást eredményezve localis vagy általános peri- tonitissel. Gangraenás alakját nem egyszer táplálkozási zavarokra vezethetjük vissza. A secundär megbetegedések mint a coecumról átterjedők között ismeretesek a typhosus, dvsenteriás és különösen tuberkulotikus folyamatok. Az exsudatiónak kimenetele nem a feltétlen genyes szétesés, valamint nem valamennyi genyesedéssel járó appendicitis perforatio eredménye, amennyiben a pyogen microorganismusok a nyírkedények utján is idézhetnek elő sepsises phlegmonet. Az adhaesiok által eltokolt intra-, valamint extraperitonealis tályogok tetemes nagyságot érhetnek el s a legkülönfélébb helyre sülyedhetnek (pl. thorax) s áttörhetnek úgy a hasüregbe, mint a bél és hólyag felé valamint a kültakarón is. A heves görcsös fájdalmakkal, székrekedéssel s localis tünetekkel kezdődő folyamatok antiphlogistikus (jégtömlő) kezelésre, szigorú diaeta és opium adagolása mellett, az esetek nagyszámában spontán gyógyulással végződhetnek, sőt kisebb genygócoknak a felszívódása is észleltetett. Ezen tapasztalatok alapján heveny esetekben operative csak akkor avatkozunk be, ha a lokális tünetek fulminansabb alakot öltenek, általános megbetegedéstől, sepsistől kell félnünk, vagy genyes exsudatió mutatható ki. Diffuse fellépő appendicitisnél a műtéttel várnunk nem szabad, mert még így is kevés reménynyel várhatjuk a felgyógyúlást. Ha az ileocoecalis tájék fájdalmas, duzzadt, pirosán elszínesedett bőrrel fedett és az újjbenyomatokat megtartja, még az esetben is, ha a fluctuatio nem mutatható ki, bizonyosak lehetünk abban, hogy a genyes szétesés már megindúlt s hogy a beavatkozás pillanata bekövetkezett. Mélyben székelő genygócról próbapunctió utján győződünk meg. Ily esetekben legcélszerűbben úgy járunk el, ha csak incisióval a tályogot nyitjuk meg s az üreget desinficiálva nyitva kezeljük s nem törekedünk egyúttal a proc. vermiformist is resecálni, ezt egy későbbi kedvezőbb időre hagyjuk. Incisiónkat úgy irányozzuk, hogy a geny szabad lefolyása biztosítva legyen. Recidivdtó esetekben a processus vermiformis resectiója feltétlenül indicált. A műtétet roham mentes időszakban hajtsuk.végre, egy szabályszerű laparotomiával, melynek metszés iránya lehet a Poupart-féle szalaggal párhuzamos vagy arra kissé ferde, felülről le és befelé haladó s körülbelül
