Müller Vilmos dr.: A modern sebkezelési elvek kifejlődése (Budapest, 1903)
2. rész (folytatás)
268 Dr. Muller Vilmos A nőgyógyászati térről előadásai közepette gyakran egyszerre a szülészetnek a gyermekágyi lázra vonatkozó kérdésére tért át- És ekkor olyan hevesen hirdette tanát és olyan izgatottan tárgyalta az ellene felhozott ellenérveket, hogy sokszor félbe kellett szakítania előadását, mert annak folytatását óriási idegessége miatt nem tehette. Amilyen kíméletlen volt eszméinek külföldi ellenzőivel szemben, éppen olyan szigorú volt mint tanár akkor, ha a vizsgálat során a gyermekágyi láz került szóba. Ilyenkor a legkisebb eltévelyedés az ő eredeti véleményétől olyan vehemens kifakadá- rokra bírták, hogy a vizsgák nyugodtsága érdekében tanártársai könyörögtek neki, hogy kissé mérsékelje magát. Emellett mintegy ösztönszerüleg kutatott a világ minden szülészeti intézeteiben a gyermekágyi halálozás után és valósággal »önkívületi állapotba« esett, ha egy újabb »járvány«-ról hallott. Nem csoda tehát ha Semmelweiss lelki erejét, amelyet a támadások egész zuhataga lepett meg. elveszítette. A magába vonuló, szórakozott, semmivel nem törődő tudós közel volt már ahhoz az állapothoz, mikor az agy felmondja a szolgálatot és a sejtek ösmeretlen világában olyan változás áll elő amely a képzetek normalis összerendeződését- egymásra való hatását lehetetlenné teszi. 1865-ben történt, hogy egy tanárkari ülésben arról volt szó, hogy a tanszéke mellett megüresedett tanársegédi állást be kellett tölteni A javaslat helyett, amelyet ezirányban tenni kellett volna, zsebéből egy bába eskü mintát vett elő és tanártársai óriási megdöbbenésére, akik Semmelweisst már régtől fogva féltettek, ezt végigolvasta. Ez a jelenet nagy hatással volt az összes jelenlevőkre, akik nemcsak tanártársukat szerették benr.e, hanem a geniális, nagyszerű felfedezőt, a gyermekágyi láz ké roktanának megfejtését, a sok küzdelem martyrját látták benne. De lakásán, ahova ekkor vitték, nem lehetett hagyni. Az idegesség oly nagy fokú volt és az állapot olyan reménytelen, hogy orvosai tanácsára hozzátartozói 1865 julius 20-án a bécsi tébolydába szállították. Huszonöt napig volt Semmelweiss az élőhalottak birodalmában, mígnem 1865 augusztus 14-én életének delén, 47 éves korában elköltözött az élők sorából. Betegsége nagyfokú idegbaján kívül még annyival lett kompli káltabbá, mert még annak kitörése előtt egy újszülöttől! végzett műtét alkalmával jobb keze közép ujját megsértette, amiből pana- ratium. majd vérmérgezés, pyaemia fejlődött. Ez siettette halálát és váltotta meg őt abból a világból, ahol megbomlott agyrendszerrel mi keresni való sem volt számára.
