Müller Vilmos dr.: A modern sebkezelési elvek kifejlődése (Budapest, 1903)
2. rész (folytatás)
A modern sebkezelési elvek kifejlődése* — Irta : Dr. Müller Vilmos. — (Folytatás.) Semmelweiss életrajzírói közül nagyon sokan azt hozzák fel, hogy Semmelweiss tanainak elterjedését éppen, ironikus, sokszor csipő irálya és az a határozott, majd meg dörgedelmes hangnem akadályozta volna meg, a melyen ő megszólalt. Mi éppen az ellenkező nézetet valljuk. Abba a nagy tespedésbe, abba a lethargiába, a mely akkor az egész világ szülészeire reánehezedett, csak erős és intensiv fény vihetett bele egy kis világosságot Nemcsak hogy hátránya volt ez a harczmodor, hanem — azt hisz- szük — győzelmét jelentette. Tanai csakis igy tudtak felszínre jutni és igy lehettek csak mindenütt, a szülészek között a tárgyalások középpontja. Gyönge, erélytelen hang elveszett volna, mig az öntudatos, tanai, eszméi föltétien helyességéről szigorúan meggyőződő tudós hangos szózatát minden fülnek meg kellett hallani. Mi ezt a harczmodort egyszerűen elengedhetetlennek tartjuk még a a posteriori is, miután Semmelweiss tanainak minden vonalon való érvényesülését alkalmunk van tapasztalni. Erélyes és szigorú közbelépésre volt szükség, hiszen évszázadok nagy mulasztásait kellett egy emberélet alatt helyrehozni és utóvégre is emberek százezreinek életéről volt szó. Ilyen két óriási nagy eszme mellett mi csak természetesnek találjuk, hogy Semmelweiss nem számolt kicsinyességekkel, mondhatnék gyermekes tulajdonsággal, az akkori »tudósok« hiúságával. Vájjon ki fogja a magasba törő fenyő mellett a törpe bokrot észrevenni ?! Nem gondoljuk, hogy Semmelweiss minden előzetes theore- tikus tanulmány nélkül fogott volna tanainak hirdetéséhez, de meg vagyunk róla győződve, hogy az angolok intézkedéseiről a gyer* Lásd az 1903. évi júliusi füzetet.
