Müller Clotár dr.: Hasonszenvi házi s család-orvos (Pest, 1863)
Első rész - 1. §. A hasonszenvi gyógyászat alapelvei és tanai
2 Első Rész. detéig követjük, és annak egyes időszakait és változatait, elfogulatlan tekintettel átnézzük és Összehasonlítjuk, borzadva állunk meg, az ellenmondások, tarthatlan állitmányok, be nem bizonyított tételek fel- elevenithetlen zavara, s felóldozhatlan bonyodalma előtt, s fájdalommal nem találunk egy szervileg rendezett épitmény, vagy előhala- dás kezdetére, egy határozottan kitűzött czél felé. Egy felől, a legdurvább tapasztalati tan, a balul vélt tapasztalásoknak roppant tömegét halmozá fel, melyeknek alkalmatlansága, minden használást lehetetlenné tett; más oldalról a képzelgés és üzérkedés, a legzavartabb elméletekbe és rendszerekbe jutott, melyeknek mindenkori összeomlása, jelül szolgált más, még tarthatlanabbak épitésére. Az éveknek ezen hoszu sorában, oly sok jelentékeny férfiak buvárlatainak, előha- ladásai és egyetlen értékes eredményei, kizárólag mindég csak a gyógyászat segédtudományait, a boncztant, élettant, természettant és vegytant illeték, mig maga, a tulaj donképeni czél, a betegségek gyógyítása, nem mozdittatott elő, és igy a gyógyászat, csaknem egészen ugyanazon tudomány- és alap-nélküli állásponton maradt, melyben már az emberiség gyermekkorában is volt. Fájdalom, ez volt gyümölcse a több mint kétezer évi orvosi tapasztalatnak. Ezért mondhatta a múlt század végén egy hires orvos Grirtanner udvari tanácsos , hangosan és nyiltan : „Szembetűnő, hogy miért nincs, és miért nem lehet két olyan orvos, ki egymással teljesen egy értelemben volna. Mert miután a gyógyászatnak nincs szilárd alapja, miután abban semmi sincs véglegesen elvégezve, miután abban még igen kevés biztos és bizonyos tapasztalás van, minden orvosnak jogában áll, csupán saját véleményét követni. Hol nem a tud ásró 1 van a szó, hol mindenki csak vélekedik, ott egy vélemény épen annyi becscselbir, minta többiek. A tudatlanságnak sürü egyiptomi sötétségében, melyben az orvosok tapogatóznak, a világosságnak legkissebb sugara sincs jelen, melynél fogva tájékozhatnák magukat. Ha két orvos, egy nem veszélyes betegnek ágyánál összejön, gyakran úgy járnak, mint a jósok Rómában : fáradságba kerül nekik visszatartóztatni magukat a nevetéstől, ha egymásra tekintenek.“ Igen, a hires Boerhaave nem átallotta nyilvánosan állitani, hogy sokkal előnyösebb volna az emberi nemre nézve, ha soha orvosok nem lettek volna a világon, és a magasztalt Schönlein azt mondá a gyógyászatról, hogy a hellen és római miveltségi kortól kezdve, majdnem semmi előhaladást nem tett, és hogy azt újra egészen uj alapra keilend felépiteni. Épen ezen időbe, hol a gyógyászat vigasztalan és nyomorúságos
