Moravcsik Ernő Emil dr.: A gyakorlati elmekórtan vázlata (Budapest, 1888)

I. Rész. Kórodai elmekórtan - 10. Aggsági butaság (dementia senilis)

100

kor mániás izgatottság tör ki rajtuk, nyugtalanul járnak-kelnek, kiabálnak, nevetnek, tapsolnak. Máskor melancholiás nyomottság lepi meg őket, hypo- chondricus s kicsinységi deliriumokkal: nem tudnak enni, székletétük nincs; nagyon szegényeknek mondják magukat, nem tudnak megélni s e miatt ételt sem vesznek magukhoz. Sokszor a legsötétebb gondolatokkal foglalkoznak, öngyilkosokká lehetnek, minden ok nélkül félelem lepi meg őket, üldöztetési irányban delirálnak.

Elég gyakoriak a meglopatási és üldöztetési téveszmék, melyek folytán környezetüket a legkíméletlenebbül zaklatják, gyanúsítják. Ételükben mérget éreznek, éjjel hallják, a mint rablók közelednek lakásuk felé s a zárat feszegetik. Rossz bánásról, kíméletlenségről panaszkodnak. A családtagokat részvétlenséggel, szívtelenséggel, rósz bánásmóddal vádolják. Mindenki előtt panaszkodnak, élénk színnel ecsetelik elhagyatottságukat, szerencsétlen helyzetüket. A legcsekélyebb ok gyanút ébreszt bennök. Egy véletlen észrevett mosoly, kézmozdulat a legnagyobb kifakadásokra ragadtatja őket. Szidják hozzátartozóikat, hogy ellenök áskálódnak, hogy el akarják tenni láb alól, hogy éhen kell halniok, meg akarják vagyonuktól fosztani. A nyújtott ételt azonban nem fogadják el, mert abban mérget éreznek. Ennek folytán elköltöznek lakásukról, hozzátartozóikat végrendeleti- leg kitagadják a vagyonból. Igen gyakran idegen egyének zsákmányává válnak s ezeket részesítik bizalmukban.