Moravcsik Ernő Emil dr.: Elmekór- és gyógytan (Budapest, 1914)
A) Bevezetés
14 maga felé. Habár Griesingernek az elmebetegségek aetologiájára, tünettanára és therapiájára vonatkozó korszakalkotó kutatásai, melyeknek alapkövét 1845-ben megjelent tankönyvébe fektette le, nagy hatással voltak korára: a szorosabb értelemben vett szakemberek is örömmel hagyták el a psychiatria meddőnek látszó talaját, hogy a középponti idegrendszer anatómiájára, finomabb szerkezetének megismerésére, fejlődéstanára és működésére irányuló kutatások módszereit kövessék, elért eredményeit ellenőrizzék s inkább a több reményt kilátásba helyező neurológia munkatársai közé szegődtek. Az így elért eredmények ugyan széles irányban gyarapították ismereteinket s az agy működésére vonatkozó plausibilis elméletek kialakulására szolgáltattak alapot, a szellemi élet finomabb mechanismusát, műveleteinek, eseményeinek lényegét megvilágítani és közvetlen észlelés tárgyává tenni nem tudták. Az elhanyagolt klinikai irány ennek következtében újabban ismét tért kezdett hódítani, amely az említett vizsgálási eljárások eredményeinek figyelembe vételével Meynert, Westphal, Wernicke, Kahlbaum, Hecker, Schule, Krafft- Ebing, Magnan, Mendel, Ziehen, Sommer, Ballet és különösen Kraepelin és iskolája kezében az elmekórtannak újabb lendületet adott és szélesebb perspectivát nyitott. Az egyes esetek pontos klinikai észlelése, az aetio- logiai mozzanatok, a betegség kifejlődésének, lefolyásának és kimenetelének, az egyéni testi és psychés sajátságoknak mérlegelése, az ép és kóros szellemi műveleteknek a kísérletes psychologia eszközei és módszerei, különösen a psychoanalysis, az associatiós kísérletek (Wundt, Trautschold, Wahle, Bourdon, Kraepelin, Ziehen, Aschaffenburg, Weygandt, Sommer, Freud, Bleuler, Jung, Ricklin, Wreschner, Bechterew, Isserlin, Goldstein stb., nálunk Lechner és Ranschburg) segélyével való megfigyelése, ellenőrzése a részben téves, részben pedig hiányos és elfogult észlelésekből és következtetésekből hagyományszerüen kiformálódott felfogás helyére biztosabbat és egészségesebbet juttatott s ismereteinket bővítette. Nem hagyható figyelmen kívül azonban azon körülmény sem, hogy a módosult felfogásra részben befolyást gyakorol az egyes elmekórformák charakterének az életmód, a viszonyok (a megváltozott milieu) okozta egyéni sajátságok átalakulása alapján bekövetkezett megváltozása is. Az egy kórformává csoportosított klinikai képek a beható megfigyelés után gyakran szétválnak s a mesterségesen elkülönített alakok a közös aetiologia vagy lefolyás, terminalis kifejlődés alapján egygyé olvadnak akkor, ha a betegséget egész megjelenésében és nem csupán egyes kiszakított szakában vizsgáljuk. Meynert és Wernicke maradandó érdemeket szerzett a szellemi műveletek mechanismusának a rendelkezésre álló anatómiai, ép és kóros élettani, valamint klinikai vizsgálati eredmények alapján, habár nagy részt theoriás, de meggyőzőnek látszó felépítésével. A klinikai észleléseknek a kórbonctani adatokkal való pontos egybevetéséből a szellemi működések megvilágítása érdekében származható fontos eredmények
