Moravcsik Ernő Emil dr.: Elmekór- és gyógytan (Budapest, 1914)
C) Az elmebetegség általános tünetei (Symptomatologia) - 8. Az ösztönélet rendellenességei
137 nyugtalanság, melyben már az előzetesen kiformálódott cselekvési formának célirányos kivitele az újabb s ellentétes mozgásbeli actusok gyors felmerülése következtében akadályozva van, a fokozott éhség érzése dacára, az annak kielégítésére alkalmas művelet végrehajtását akadályozza. Pl. a beteg megfogja a tányért, a kanállal belenyúl, keverni kezdi, beleköp, majd mind a kettőt a földre csapja vagy az ételt kiönti. Az absti- nálás okai lehetnek a bünösségi, elszegényedéses, hypochondriás, nihi- lismusos és üldöztetéses téves eszmék is, amidőn a betegek azért nem esznek, mert bűnösöknek, nyomorultaknak, teljesen tönkrementeknek hiszik magukat, akik nem érdemlik meg az ételt, nem tudják megfizetni, nem tudnak nyelni, gyomruk összezsugorodott, nincs gyomruk, belük, az ételek meg vannak mérgezve. Elősegíthetik továbbá a táplálkozástól való tartózkodást parancsoló jellegű vagy undorító tartalmú hallucinatiók is, ha a betegek olyan hangokat hallanak, amelyek meghagyják, hogy böjtöljenek, ne merjenek az ételekhez nyúlni, mert nagy baj, szerencsétlenség érheti őket, elvesztik lelkiüdvösségüket, máskor pedig valahányszor az ételhez nyúlnak, undorító szavakat hallanak (pl. orrváladék, bélsár a maga trivialis nevén) vagy az ételekben vizelet, moslék szagát érzik. Egyik betegem azért nem evett, mert azt hallotta, hogy az étel emberhúsból készült, hogy beleköptek, vizeltek. De előfordul az abstinálás dementia praecoxnál minden kimutatható ok nélkül s váratlanul is, amidőn a betegek teljesen lesoványodnak s hosszabb ideig mesterségesen kell őket táplálni. A hysteriások makacs táplálkozási ellenkezésének okát a hypochondriás érzéseken kívül előidézheti a garat, oesophagus és gyomor hyper- aesthesiája is, amelynél fogva a nyelési mívelet, a táplálék által előidézett mechanikus inger reflexes utón a gyors összehúzódást s ezzel kapcsolatosan az émelygés, ökröndözés, undor érzését és a hányást váltja ki. Úgy ezekben, mint neurastheniásokban a kényszergondolatok is akadályozhatják a táplálkozást, amidőn a betegek azt hiszik, hogy az étel a torkukban fog megakadni, nem tudják lenyelni, hogy gyomruk nem fogja megemészteni vagy félnek az elhizástól, a gutaütéstől. Némely elmebajos csak az előtte mutatott száj- és nyelvmozgást utánozva, fogyasztja el az ételeket. Ilyenkor a betegek előtt kell enni. A táplálkozási ösztön perversitását egyrészt az cntudatzavar, másrészt a visszás szagló és izlőérzés (amidőn a kellemetlen, undort keltő ingerek kellemes benyomást keltenek) idézheti elő. Némely elmebajos ilyenkor táplálék gyanánt nem szolgáló, sokszor undorító anyagokat és folyadékokat nyel le, így pl. vakolatot, földet, bélsarat, hamut, fadarabot, sőt egyesek rovarokat, legyet, férget, békát is. Saját bélsarukat eszik meg (koprophagia), vizeletüket isszák meg, a köpőláda tartalmát nyalogatják. Mások ismét az ételeket bizarr, rendes körülmények között élvezhetetlen módon keverik össze és fogyasztják el.