Moravcsik Ernő Emil dr.: Elmekór- és gyógytan (Budapest, 1914)
C) Az elmebetegség általános tünetei (Symptomatologia) - 5. Az associatio zavarai
126 kóros emelkedését (nagysági, vagy mint némelyek nevezik: megalomániás téves eszmék), a másik leszállítását, lekicsinylését, a kedvezőtlen befolyásolást (kicsinységi vagy mikromaniás téves eszmék) fejezi ki. Az előbbi emelkedett, az utóbbi pedig nyomott hangulattal jár s ezért expansions és depressiós téves eszmének is mondjuk. A nagysági téves eszméket még bizonyos öntúlbecsülés vonása is jellemzi. A betegek szerfelett egészségeseknek, erőseknek, rugékonyaknak, szépeknek, okosaknak, kiváló szellemi tulajdonságuaknak, magasranguak- nak, mindenféle tevékenységre képeseknek érzik és tartják magukat. Dicsekednek testi erejükkel, nemi képességükkel, emelkedett hangon erősítgetik, hogy nyelveket, egyes művészeti ágakban való jártasságot hihetetlen rövid idő alatt sajátítanak el, mindenhez értenek. Magasranguak- nak, hatalmasaknak, befolyásosaknak, dúsgazdagoknak, képviselőknek» minisztereknek, grófoknak, hercegeknek, királyoknak, prófétáknak, vallásalapítóknak, megváltónak, Istennek mondják. A nagysági téves eszmék ismerhetők fel a pathologiás inventorokban is, akik teljesen meg vannak győződve arról, hogy sokszor nagyon is naiv, illogikus, képtelen elveken alapuló s badar, primitiv szerkezetű találmányaik útján nagy erkölcsi és anyagi sikert fognak elérni. A badar, tartalmukban változó nagysági téves eszmék különösen a paralysis progressivában fordulnak elő. Ama téves eszmék, amelyekben a kicsinység, önlealacsonyítás adja meg az alapszint, rendesen nyomott hangulattal járnak. Ilyenkor a betegek szervezeti és szellemi egyéniségének értéke öntudatukban nagyon megfogyatkozott alakban jelenik meg, aminek okát vagy az önérzetnek mély leszállása mellett a gondolkodásnak és cselekedeteknek vélt helytelensége* a kóros önvádlás vagy a testi állapotnak s a minden alap nélkül levő, esetleg pedig tévesen értelmezett külső befolyásnak kedvezőtlen színben való felfogása képezi. Ide tartozik az önvádlás, bűnösség, elszerencsét- lenedés, elkárhozás, elbüvölés, megbabonázás téves eszméje a gonosz szellem hatalmába való kerülés, amidőn a betegek lefolyt életük eseményeit tévedéseik, hibáik egész láncolatának tekintik, vélt szomorú sorsukat, bánatukat, szerencsétlenségüket ezekből vezetik le. Kicsinyes dolgokból nagy vádakat kovácsolnak önmaguk ellen, avagy teljesen alaptalan, meg nem történt, megrovásra érdemes, bűnös cselekedetekkel vádolják s emiatt szemrehányásokkal illetik magukat, sőt mindezért nyomorultaknak, elkárhozottaknak hiszik magukat, akik nem érdemlik meg a rájok sütő napot, az ételeket, mások részvétét, szeretetét, úgy érzik, hogy már az Isten is eltaszította magától, a gonosz szellem, az ördög hatalmába kerültek, mert már az imádságban sem találnak enyhülést s mert úgy érzik, hogy semmi szép és jó iránt nem tudnak lelkesedni, családi, erkölcsi s minden más nemes emberi érzés kihalt belőlük. Azt hiszik, hogy saját hibájuk következtében a hozzájuk tartozókat is bajba, szerencsétlenségbe döntötték, érzik, hogy nagy büntetés vár rájok, el kell pusztulniok,
