Moravcsik Ernő Emil dr.: Elmekór- és gyógytan (Budapest, 1914)
C) Az elmebetegség általános tünetei (Symptomatologia) - 5. Az associatio zavarai
114 hangoztatását vagy variálását, a verbigerálást (szófecsérlést). A betegek néha az egyes szavakat hasonló hangzás vagy rímek szerint sorakoztatják s így azok között semmi benső kapocs sincs. Mindezek fontos tünetei az emelkedett hangulattal járó mániás állapotoknak, de az élénk közérzési zavarokat okozó s változó tartalmú tömeges hallucinatiók másodlagosan is előidézhetik. A felmerült képzetek az emlékezet különféle területéről származhatnak ugyan, de egyes esetekben csak szükebb gondolatkörre szorítkoznak, amidőn folyton csak ennek szoros vagy laza associatiós kapcsolatai merülnek fel különféle alakban az öntudatban. A beteg minduntalan elveszti az alapképzet irányító fonalát, lényegtelen mellékkörülmények közé téved, azokat színezi, variálja, majd a kérdés megoldása nélkül visszatér a kiindulópontra s újabb oldalról kísérli meg a lebonyolítást. Máskor pedig képzetsorozat egy-egy tagja figyelmét uj és uj irányba tereli, mértéken felül való továbbassociálásra sarkalja, miáltal a kiindulóponttól egészen eltér. A gondolatmenet ennélfogva szét/oszlóvá, fegyelmezetlenné, az előadás körülményessé, kalandozóvá válik. A gondolatszökés nem az egyes képzetek rendszeres associatiós kapcsolódásának fokozott gyorsulásából és nem is azoknak kölcsönös egymásra hatásából és gazdagságából ered, hanem onnan, hogy a különféle latens állapotban levő emlékképek és képzetsorozatok vagy csupán azoknak egyes foszlányai, associatiós töredékei hirtelen felmerülnek, csak mulékonyan tapadnak meg s aztán gyorsan eltűnnek az öntudat küszöbéről. Aschaffenburg és mások kimutatták, hogy a mániások gondolkodása, associatiós kapcsolása nem gyorsabb a normálisokéinál. Sőt Kraepelin arra is figyelmeztet, hogy a gondolatszökésnél sokszor éppen a szegénysége mutatható ki. Az associatio meglassulása a gondolkodás gátoltságát fejezi ki, amely kisebb fokban physiologiás körülmények között is mutatkozhat, különösen súlyosabb testi betegségek és a szellemi megerőltetés után fejlődő agybeli kimerülés esetében, amidőn azt tapasztaljuk, hogy az egyszerűbb elmebeli míveletek is alig végezhetők, könnyen áll be a kifáradás. A gondolkodásbeli gátlás azonban különválasztandó a szellemi fogyatkozástól, mert az ilyen beteg, ha vontatva, nehézkesen is, de helyes feleleteket adhat a hozzá intézett kérdésekre. A gondolkozásbeli gátoltság többnyire a figyelőképesség csökkenésével és az akaratos motoros míveletek renyheségével vagy kötöttségével szokott járni, ami a stupor (tompaság) állapotát jellemzi. Ilyenkor a psychomotoros gátlás oly fokú lehet, hogy a beteg csökkent akaratbeli impulsusai mozgásbeli reactiót alig, vagy éppen nem képesek kiváltani. Az elmebajos ilyenkor a szándékolt vagy más által kivánt mozgást nehezen, tökéletlenül, csak részben, vagy éppen nem végzi, alig nyúl a tárgyak után, vagy ha meg is kísérli, végtagja még a tett végrehajtása előtt lehanyatlik, sőt még helyzetét sem változtatja, mereven vagy teljesen elernyedten fekszik egy helyen, végtagjai a passiven mozgató erőnek teljesen ellenállnak (katatoniás feszesség, attonitás), vagy csak kisebb fokú, könnyen legyőzhető ellenállást tanúsítanak, sőt
