Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)

I. Rész. Az elmebetegség okai - 1. Szervezeti, testi okok - e) A szervezeti élet egyes physiologicus folyamataihoz társuló elváltozások

75 kozó adatok után, sokszor igen lényegtelen s minden vo­natkozás nélkül levő ok már elégséges a biztosság meg­győződésének megértetésére. A családi körben a társalgást ezen themára terelik s midőn már a házastársnak jóformán minden perczét megkeserítették, úgy, hogy ez egyéb helyütt keres menedéket, idegen körökbe is beviszik családi ügyei­ket s ott szánalmat keltő hangon panaszolják el vélt szo­morú helyzetüket, a férj részéről hitt mellőzést. Sőt las­sanként a házastársat határozott ellenséges indulattal, üldözéssel, mérgezésre irányuló kísérlettel, czélzattal vá­dolják s csak midőn egyre világosabbá lesz az illusiók és sokszor teljesen hiányzó liallucinatiók által kisért téveszme, részesülnek elmebeteghez való elbánásban. A climacterium idejében hevesebb psychicus rázkódás (például ijedtség, mély bánat) néha egy éven felül is el­húzódó melancholiás leliangoltság kifejlődését eredményez­heti. Egy általam észlelt s a climacterium idejében levő asszonynál éjjel a ház kigyuladása következtében beállott ijedtség után 9 hónapig tartó s csupán csak szorongó és félelem érzetekben nyilvánuló izgatottság keletkezett, a melancholia, zavarodottság minden egyéb tünete és liallu- cinatiók, illusiók vagy téveszmék nélkül. A climacterium elmezavarainál Krafft-Ebing igen gya­korinak találta a deliriumok sexualis tartalmát, a szaglási csalódásokat és physikalis módon való ellenséges befolyá- soltatás téveszméjét. Schüle pedig a chronicus lefolyást vevő melanclioliáknál a tébolyodottságszerű jelleget, a tév­eszmék, illusiókból álló tartalmat, a csekélyebb öntudat- zavart s a világosabb időszaknak az álomszerű állapotba való közvetlenebb átmenetét emeli ki. A terhességnél egyrészt bizonyos szervezeti átalakulások­nál fogva (a méh növekvése, a szülő útak fokozatos tágulása s a medenczecsontoknak ennek megfelelő alkalmazkodása, az emlőknek a tej képzésére való előkészülete stb.) előálló, másrészt a fejlődő pete által reflectorice kiváltott ingerek a központi idegrendszer különféle functionalis zavarait, a vaso­motoricus központok heidegzési folyamatainak, a táplálko­zási viszonyok, a közérzet, a hangulat megváltozását idézik elő. Ily módon a szervezet, az idegrendszer rendellenes

Next

/
Thumbnails
Contents