Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)
IV. Rész. Az elmebetegség alakjai - 13. Alkoholos elmezavar (psychosis alcoholica)
437 tettlegességre hajlandók, sajátságos kóros cselekvési vágy lepi meg őket, nyugtalanul járnak-kelnek, habozok, elhatározásaikban ingadozók, ellentmondó intézkedéseket tesznek, sokat akarnak egyszerre végezni, rendes hivatásukat, teendőiket elhanyagolva, folyton más és más ügygyei foglalkoznak, cselekedeteik befejezetlenek, figyelmük könnyen elterelődik s épen ezért nem képesek tartósan egy tárgyra irányítani. Gondolkodásuk fegyelmezetlen, helyes önkritika gyakorlására képtelenek. Ön- és erőérzetük fokozódhat, a testi és szellemi tulajdonságokra, vagyonra, állásra vonatkozó nagysági téveszmék, sajátságos dicsekvési hajlam fejlődhetnek ki, melyek mellett gyakoriak a liallucinátiók, üldöztetési, hütlenségi és sexualis deliriumok, mint Godet is kiemeli. A betegek sokat beszélnek, nagy hajlamot tanúsítanak az excessusokra, éjjelezésre, erkölcsi és conventionalis érzetük meglazul, elhomályosul, könnyen követhetnek el — minden scrupulus nélkül — tiltott cselekményeket. Nemi ösztönüket gyakran rendellenes, pervers módon elégítik ki. Ha a betegek kellő időben megfelelő gyógyeljárás- ban nem részesülnek s a szeszes italok hatása alól ki nem vétetnek, a gyenge elméjüség fokozódhat, sőt állandósulhat. Kedvező körülmények között .azonban meglehetős gyorsan teljes gyógyulás szokott bekövetkezni. Az alcoliolos pseudo-paralysisen kívül néha a pseudotabes jelenségeivel is találkozhatunk, a melynél valamint ___ gyak ran az előbbinél is a bénulásos és ataxiás tünetek oka a chronicus neuritisben található fel. Ilyenkor az egyes idegtörzseknek nyomásra való érzékenysége, fájdalmassága, a bőr- és izomreflexek megváltozása, csökkenése vagy teljes megszűnése, a bénulásos tünetek gyors kibontakozása, az izomsorvadás és a villamos ingerlékenység megváltozása, az elfajulási reactio észlelhető. ___ A huzamosabb időn át élvezett alcoliolos italok befő- y lyása alatt epilepsias rohamok is kifejlődhetnek, a melyek ‘ eleinte csak az ú. n. corticalis epilepsia typusát követik. Néha az iszákosság élénkebb psychicus zavarok kisére- tében periodice is nyilvánulhat (dipsomania. L. a 285-ik lapot). Az idült alcoholismusban szenvedők bonczolásánál az