Moravcsik Ernő Emil dr.: Gyakorlati elmekórtan (Budapest, 1897)
IV. Rész. Az elmebetegség alakjai - 7. Tébolyodottság (paranoia)
30S mondta, hogy az égből arany koronát, királyi pálczát kapott* s eme téveszméje mellett rendesen eljárt napszámba, de időnkint fel-felújnló liallncinátiók arra serkentették, hogy jöjjön fel Budapestre, a hova szerinte «a rendek» hívták. Buda várában országgyűlést akart összehívni, hogy az ország sorsa felett tanácskozzék, szándéka volt kiadni a parancsot, hogy 12 millió katonát s ugyanannyi millió pénzt gyűjtse- , nek össze. Ilyenkor aztán a rendőrség útján a megfigyelő osztályra került, a honnan mint gyógyíthatlan csendes tébo- lyodott illetőségi helyére szállíttatott. A hypochondriás és üldöztetési tébolyodottságban szenvedő beteg már könnyen válhat köz- és önveszélyessé, önmagán súlyos csonkításokat ejthet, vélt üldözőit megtámadhatja, erőszakos cselekedeteket követhet el. Néha megeshet az is, hogy az üldöztetési tébolyodottnál — a ki különben hosszabb időn át csendesen viselte magát — valami tényleg elszenvedett méltatlanság vagy bántalmazás vált ki erőszakos kitöréseket. Be ön- és közveszélyessé válhat a vallásos tébolyodott is s téveszméi vagy parancsoló lialluci- nátió alapján (Istennek kedves dolgot akar elkövetni, a hitért vértanúi halált szenvedni, az égből utasítást kap, hogy áldozza fel gyermekét stb.) önmagát sanyargatja, megcsonkíthatja, elégetheti vagy gyermekét megölheti. A szerelmi tébolyodott házassága vélt akadályozóit számon kérheti. Gyakran fordul elő a tünetek elhalványulása, kiújulása. A betegek minden tüneményt, testi betegséget értékesítenek kóros nézlet világuk körében, sőt sokszor egyes alkalmi okok egészen új irányba terelik a téveszméket, a melyek ily módon tartalom tekintetében gazdagabbak lesznek. Míg a betegség további előrehaladt szakában a kóros pro- ductivképesség gyengül vagy teljesen elenyészik s ilyenkor már a betegek lassankint annyira hozzá szokhatnak a liallu- cinátióklioz is, hogy azokkal már alig törődnek s mint mondani szokták «nem adnak sokat arra a haszontalan beszédre.» Gyakran használnak egyes sensátióik megjelölésére különös, általuk alkotott szavakat, kifejezéseket. Az uralkodó téveszmék egész magokviseletében, arczjátékuk- ban, taglejtésükben, hangsúlyozásukban kifejezést nyer-
