Melich János (szerk.): Calepinus latin-magyar szótára 1585-ből (Budapest, 1912)

Előszó

X

ELŐSZÓ.

tes rerum Transylvanicarum, Tomus L, ed. Dr. Andreas Veress, Kolozsvár—Budapest 1911) erdélyi működését, kiadott levelezésük alapján, Calepinus magyar része megjelenése évét (1585), nagyon nehéz a szerzőségről vallott eddigi nézetet kifogástalanul megokolni. Minthogy azonban meggyőződésem, hogy Calepinus magyar része erdélyi katholikus magyar vagy magyarok műve, a most uralkodó nézetet a lejjebb formulázott alakban vallom.

Még csak azt emelem ki, hogy az eddigi felfogás a magyar szavakkal való értelmezést több szerzőnek tulajdonija. Valószínű ez, de kétségtelenül ez sincs bebizonyítva. Egy szerkesztett műnél az egymás mellett előforduló kettős alakok nem mindég szólnak két szerző mellett. A következő esetek pl. határozottan egy ember tollából valók :

lynx — Hiusz, (auagi) Hioz,

cribrum — Rósta, (auagy) resta,

cribro — Rostálok, (auagy) Testálok,

cor — Szw (auagy) Szwv,

fomes — Tapló, auagy, toplo,

foenus -— Vsora, (auagy) osora,

subdebilitatus — Maid meg erótelenwlt zobassu,

subrusticus — Parazt zobassu,

serratus — Fogas, fwrez zobasu, stb.

Sok ilyen kettős alakot lehet idézni egy és ugyanarról a lapról (vö. helyes írásra: Tsuczos turbo, vitis -— Szólő-vezző, 1109. lapon vadaszo, radasz, de uo. radazas stb., hasonló esetek Molnár A. szótárában), xígy hogy csupán a bizonyítékoknak összesége szól a mellett, hogy a szótár több ember munkája. Akár egy embernek, akár pedig többnek a munkája, annyi kétségtelen, hogyha egyé (vö. hogy Calepinus előszavában a nyomtató ezt mondja: «Nonissime autem tribus disertissimis viris prouinciam mandauimus, vt Polonicam lingvam, Vngaricam, atque Anglicam adijcerent»), hát akkor ez az egy erdélyi magyar volt, ha pedig többé, akkor a munkában főrésze az erdélyi születésű magyarnak volt. Ez utóbbi esetben Szántó István a munkának főirányítója lett volna.

A szerzőségre vonatkozó ezen régibb keletű gondolataim után hadd szóljak még néhány szót Calepinus magyar nyelvi anyagáról. Ebben az anyagban sok becses adat van hang- és alaktani tekintetben is. íme néhány ilyen nevezetesebb sajátság :

a) A hosszú magánhangzók, különösen pedig az -ú, -ű igen sok esetben jelölve van -tí-val, -iú-vel, pl.: ideiw, testá~, két szimi, két