Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
II. Folyammenti kultúrák. Az orvostudomány fejlődésének kezdete a régi theokratikus államokban
46 II. fejezet emberi test szerkezetéről. Ez az anatómia azonban nem tájbonctan, hanem csak afféle eposi enumeratio. Hét bőr, hét elem, 300 csont, 24 ideg, 3 folyadék, 107 ízület, 900 szalag, 90 ín, 40 főér, 700 érág és 500 izom — ennyiből áll szerintük az ember, kinek közepe a köldök. Ez az anatómiai tájékozatlanság különben művészeti emlékeikről is lerí; sehol annyi tömzsi, idétlen emberi alak nem ül együtt, mint az indiai sziklatemplomokban. Biológiájuk alapja a három ősanyag: levegő, epe és nyák, melyek a szervezetben hét más anyagot termelnek, a nyirkot, a vért, a húst, a zsírt, a csontot, a velőt és az ondót. Egy-egy termelési ciklus, a nyiroktól az ondóig, egy hónapot vesz igénybe. A hét anyag együttesen csak a szemben van jelen. Orvostudományuknak fontos fejezetét képezi a hygiéne és a diae- tetika, melyekről már Manu törvényei intézkednek. Ezekben a törvényekben a vegetáriánus életmód van előírva, s a húsevés — a lélekvándorlásra való tekintetből — teljességgel tiltva van. Szintúgy a szeszesitalok élvezete is. Sokat foglalkoznak e törvények a sexuális élet mikéntjével. Mintha a modern eugenetika is itt találná meg alapját Indiában! Manu ugyanis a feleségválasztásról szóló soraiban azt ajánlja, hogy ne nősüljünk, ha az asszony családjában nincs fiúgyerek, ha szőrös a nő, ha aranyere, sorvadása, étvágytalansága, epilepsziája, leprája vagy elefántkórja van, ha vöröshajú, vagy csúnyaszájú, vagy kopasz, ha idült betegségben szenved, vagy állandó gyulladásban van a szeme. Ugyancsak e törvények elrendelik a coitus utáni fürdőt, a székelés és vizelés után a kézmosást, sőt szájöblítést. A hinduk túlzott tisztaságszeretete, a Ganges- folyóban végzett nagy tisztálkodásokra való tekintet diktálja azt a törvényt, hogy a vizekbe piszkot, szemetet hajítani tilos. Diagnosztikájuk hiányos. A testhő, testszín, beszéd, légzési zörejek, nyelv, széklet és vizelet megvizsgálása mellett elfelejtik kitapogatni betegeik pulzusát. Prognosztikájuk túlhajtott, sokszor kicsinyeskedő. A kórjóslat kimondásánál még a beteg származását, sőt azt is tekintetbe veszik, kivel találkozott a beteghez menet az orvos. A betegségeket okuk szerint természetfölöttieknek vagy természeteseknek tartják. Ez utóbbiak közül legfontosabbak azok, melyeket a test elemi anyagainak hiánya vagy fölöslege idéz elő. Az alapelemek dishar- móniáját a lélek igyekszik helyrebillenteni, s így a betegségek tulajdonkép a lélek zavarai. A tünetek szerint csoportosítják a bajokat. Fontos szerepet játszanak az indus pathológiában a lázak (jvaras) és a lepra (ku§tham), továbbá a helyi megbetegedések között az orr és szem bajai. A choleraszerű gyomorbélhurut (bisuche sitanga) kezelésében hány- tatószer a kezdet, majd a bokatájak kauterezése után a test felmelegítésére
