Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
II. Folyammenti kultúrák. Az orvostudomány fejlődésének kezdete a régi theokratikus államokban
26 II. fejezet ségeiről. El tudják különíteni a betegségekben a lényegeset a lényegtelentől. Hogy mégsem tudtak magasabb orvosi nézetekhez jutni, hogy minden astrális tudásuk mellett sem alkothatták meg a parallel betegségtörvényeket, annak aprólékoskodásuk és szőrszálhasogatásuk az oka. Két egyén betegállapotát, ha csak egy tünetben is eltérés volt, már nem tekintették egyazon betegségnek. Innen van, hogy egész orvosi irodalmuk csak casuistika, kortörténetek halmaza. A babiloni tudós orvosok közismert rövidlátása, úgy látszik, nemcsak fizikai életükre volt kihatással, de a szellemire is. Hiányoznak náluk nagykoncepciójú orvosok. Egyiküknek neve ránk maradt. Aradnana udvari sebész ez s a király hivatalos embereinek harmadik csoportjába tartozott. Hogy mágus volt-e, nem tudjuk. Valószínűbb az ellenkezője. A mágusok ugyanis sebészettel nem foglalkoztak; ezt, mint mesterséget, a „késesekre“ (azu), illetőleg a „lándzsa őreire“ (bil imti) bízták, ahogy akkortájt a sebészeket nevezik. A sebészetre vonatkoznak Ábrahám kortársának, Hammurabbi királynak törvényei is. Ez az uralkodó 282 paragrafusos törvénykönyvet alkotott, persze cserepekbe vésve. Most már angol fordításban is közkézen forog. A 215. §. szerint ha az orvos gazdagot kezelt súlyos sebbel és bronzcsipeszt használt, vagy a szemét kinyitotta a betegnek, ez 10 sékelt tartozik fizetni. Felszabadított embertől 5 sékel, rabszolgától 2 sékel az orvos ■'honoráriuma. Viszont a 218. § értelmében büntetés érte a rosszul ' gyógyító' sebészt. Ha meghalt betege, a kezét vágták le; ugyancsak ez a sors érte, ha görbített tűjével (zuqaqípu) hályogot (nagabti) operált s.-a műtét nem sikerült. Ez a műtét valószínűleg a hályogos lencsének 'azi.üvegtestbe benyomásából állott. Az asszirológusok közt különben 'véleményeltérés van arra vonatkozólag, hogy a törvénykönyv e helyén a'megfelelő asszír szó alatt hályogot kell-e valóban érteni. Aradnana sebésznek köszönhetjük az asszír orvosi kortörténetek legnagyobb részét. Ezeknek a jegyzeteknek nagy tömege a ninivei Assurbanipal „könyvtárából“ való. Szó van bennük olyan orvosról, aki a király fülbaját kezelte; egy másik pedig egyik nagybeteg papot gyógyította fel; a harmadik egy udvarhölgynek szerezte vissza étvágyát. Egy helyen azt olvassuk, hogy „Musizib-Marduk babiloni király uralkodásának negyedik évében Nisan hó 15-én Elam királyát, Minanut, a misittu-betegség érte, amitől szája megfogatott és nem tudott beszélni“. (Közli Winckler. Ztschr. f. Assyr. p. 148). Megtudjuk e feljegyzésekből, hogy az asszírok állatorvoslással is foglalkoztak, hogy gyógyították a fog, szem és fül betegségeit. A babiloni f ü 1 é s z e t (otológia) már most is, Oefele báró kutatásai nyomán, meglehetős hírnévre tett szert, bár sok még a kikutatásra váró,
