Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)

VIII. A renaissance. A természettudományok evoluciója

A XVII. század sebészete és szülészete

209

tegyenek az orvosi testület előtt. A szülészet is még főleg bábák kezében van, akik közül némelyik (Bourgeois Lujza 1564—1612, Siegemund Jusztina 1690) könyvet is írt saját tapasztalatairól.

Az orvosi tekintély emelésére sokat tettek a tudós társulatok, az orvosi felfedezések és a tudományos rendszereknek exaktságra törekvése. Az oktatás módja különben nem sokat változott. Magyarországon még mindig nem lévén orvosi fakultás, az volt a szokás, hogy a nemes ifjú előtanulmányait olyan magyar iskolában végezte el, ahol orvos is tanított. Ilyen iskolák voltak Gyulafehérváron a Bethlen-kollégium, továbbá Sárospatakon, Debrecenben, Pápán, Nagyváradon, Szatmáron, Nagyenyeden, Pozsonyban, Nagyszombaton, Késmárkon. Kiválóbb orvostanárok Árkosi Thegzó Benedek, Dimién Pál, Enyedi Sámuel, Köpetzi János, Möller DAvid, Praetorius, Czanaki, Köleséri Sámuel stb.

Ezután vagy a saját, vagy a város költségén kiutazott a magyar diák valamelyik külföldi egyetemre. A XVII. században főleg a német és holland egyetemeket keresték, ahol a magyarok segélyben is részesültek. Itt a doktorátus vagy bakkalaureátus megszerzése után orvosi értekezést írtak, s hazajöttek városukba orvosnak, vagy tábori fizikusnak álltak be, amellyel tisztirafig járt. Az orvosi mesterség gyakran apáról fiúra öröklődött s nem egy, hírneves orvosi dinasztia támadt. A Felvinczyek, a Párizok, a Loewök, a Breverek, Moherek és Raygerek sokban hozzájárultak a mai orvosi rend kiépítéséhez. Legrosszabb volt a XVII. század orvosának helyzete Franciaországban, ahol túlzásba vitt pedantériájuk sok tréfacsináló céltáblájává tette őket.

Falazó XVI. századi orvos.

Mayer: Az orvostudomány története.

14