Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
V. Másodlagos görög kultúrák. Róma, Byzanc. A kereszténység
Az eklektikus római orvosok 103 aki a ma is használatos deákflastrom feltalálója, a tarsusi Philo, a Philonium nevű szer készítője, Pamphilius (14—38.), aki a mentagra nevű, Rómába hurcolt szakállbetegség elleni kenőcsével gazdagodott meg, továbbá Tullius Bassus (kb. 44. Kr. u.), Niger (50. körül), Petronius Musa, Xikeratus,Xenokrates(70.körül), akinek patikájában emberhús, menstruációs vér, agyvelő és emberi bélsár is szerepel, Servilius Demokrates, aki Caligula alatt a Mithridatikumot zengi meg, görög versben. Hasonlóképen versben, jambusokban ír Andromachus is (50. körül), Nero udvari orvosa, akitől a híres univerzális „theriak“ származik. Vectius Valens, Messzalina szeretője, Claudius császár udvarában írja Curationes c. művét, amelyben a nyak gyulladásait is felsoro'ja. Cassius, az iatroszofista (130. Kr. u.), az emberi természetről és betegségekről írja ma is meglevő görög művét. A sidai Marcellus (II. század) hexaméterbe foglalja össze korának orvosi ismereteit. Az eklektikus Philagrtus és Posidonius (kb. 350. Kr. u.) irataiból Aetius őrzött meg néhány töredéket. A Galenus előtti idők eklektikusai között külön helyet érdemelnek az anazarbasi Pedanius Dioskurides (I. század), az ephesusi Rufus (I. század) és a kappadóciai Aretaeus (kb. II. század). Dioskurides a legjelentősebb pharmakológiai írók egyike. Katonaorvos volt, s a római hadsereggel való vándorlásai során számos alkalma volt a különböző vidékek flórájának megismerésére. Öt könyvből álló művét (Hylika) Kr. u. 77. körül írta, s azáltal, hogy ebben az egyszerű gyógyszereket és drogokat a természetnek mind a három országából rendszerbe foglalja legfontosabb ismertető jeleikkel együtt, sokban hozzájárult a gyógyszertan és botanika káoszának eloszlatásához. A Hylika ilymódon nemcsak az ókori, de a középkori orvosnak is legfontosabb útbaigazítója lett. Keleten még ma is tekintélynek tartják. RuFUS-nak főleg az anatómia köszönhet sokat. Igaz, hogy csak majmokat boncol, mégis elsőnek ismeri fel a látóidegek kereszteződését és a lencsetokot. Az ember minden tevékenységét idegfolyamatnak tartja. Neve alatt ismeretes egy pulzusokról tárgyaló irat is, mely legfőbb forrásunk a régiek pulzustanára vonatkozólag. A lázat annyira hasznosnak véli, hogy szerinte mesterségesen is elő kellene idézni gyógyító célokból Megemlíti, hogy Afrika bizonyos vidékein kecskebak vizeletét isszák lázkeltés céljából. Foglalkozott az elmebajokkal is és egy anekdota szerint egyik ilyen betegének, aki arról panaszkodott, hogy nincsen feje, ólomkalapot adott. Aretaeus műveltségében, nyugodt előadásában, az orvosi művészet szeretetében HippoKRATES-hez áll közel. Munkái közül csak az ión dialektusú, akut és krónikus betegségek okait, tüneteit és kezelését tárgyaló, két
