Mayer Ferenc Kolos dr.: Az orvostudomány története (Budapest, 1927)
V. Másodlagos görög kultúrák. Róma, Byzanc. A kereszténység
94 V. fejezet Ekkor történik, körülbelül a Kr. előtti 219. évben, hogy egy Archa- gathos nevű görög orvos telepszik meg Rómában, aki eleinte annyira feltűnik tudásával, hogy az állam maga nyit neki rendelőt az egyik fórum közelében s polgárjoggal ruházza fel. Az orvos azonban csakhamar merész műtétekre vállalkozik, aminek a páciensek vallották kárát. A kezdetben közszeretetnek örvendő vulnerariusból hamarosan „carnifex“ (sintér) lesz, akit kikergetnek a városból. Ily előzmények után érthető, ha a római bizonyos idegenkedéssel nézte a görög kultúra képviselőit. Hozzájárult ehhez még az öreg Cato, a cenzor (234—149. Kr. e.), aki puritán szabin erkölcseivel üldözött mindent, ami görög volt. Nagy buzgóságában azt is megkísérelte, hogy tudományt teremtsen Rómában. Orvosi téren azonban egyébre nem vitte, minthogy népszerű, gyakorlati célú gyógyítókönyvet írt, melyben a betegségek elleni főszerek a káposzta és a ráolvasások. S ez a népszerű irány a római egyszerű paraszti észt ki is elégítette. Ennek a nép- szerűsködésnek jegyében dalolja meg Mithridates király titkos memoárjait Lenaeus, a nyelvész, a triumvir Pompejus libertinje. Valgius Rufus, (kb. 12. Kr. e.), Horatiusnak barátja, a füvekről ír népszerű ismertetést, különös tekintettel azoknak therapiás hatásaira. Ovidius és Vergilius barátja, Aemilius Macer költő (f 15. Kr. e.) a madarakról és gyógyszerekről ír versben. A polihisztor Terentius Varro (117—26) pedig a nép egészségügyének emelésén fáradozik. A hellenizmus azonban, Cato minden erőlködése ellenére, behatol Rómába. Először a görög nyelv, azután a vallás és filozófia, végül az orvostudomány is. A tudós görög orvosok között a bythiniai Asclepiades az úttörő, aki Kr. e. 90 táján kerül át Itáliába. Az ókor tizennégy orvost is ismer, Asclepiades nevűt. Köztük legkiválóbb a szóbanforgó Asclepiades, aki 124 körül született Prusában. Mestere Kleophantos volt, a szülész és pharmakológus. Rómában hamarosan korlátlan tekintélynek örvendett, amit néhány sikerültebb esetének köszönhet, valamint biztos fellépésének. Filozófiai, retorikai képzettségével és nagyvilági viselkedésével elnyerte az arisztokrácia barátságát. Bizalmasa volt Cicerónak, Crassusnak, Mucius- nak, Antoniusnak stb. Egy tetszhalott leány feltámasztásával pedig bizalmat szuggerált maga iránt a tömegbe is. Gyógyító eljárását egy meglehetősen önkényes theóriával próbálta támogatni, amely a Leukippos- Demokritos-Epicuraios-féle atómelméletre van alapozva. Evvel az elméletével a speciálisan római ú. n. methódikus iskolának veti meg alapjait. Az elmélet szerint a világűr végtelenjében örök időktől fogva végtelen sok, egymástól különböző, érzékileg észre nem vehető, oszthatatlan alaptestecske (atom) izeg-mozog. Ezek egyesüléséből alacsonyabb és
