Markó László dr.: A kolera és védekezésünk (Miskolc, 1892)

Előzetes fogalmak

A nagy természet életjelenségeinek körforgása hozza magával, hogy az állatvilág fölött ki­emelkedő ember életét is a növényvilág leg­alsóbb fokozatú lényei veszélyeztetik és gyakran semmisitik is meg. A különféle betegségek okait fürkésző termé­szetbúvárok vizsgálataiból kifolyólag ugyanis most már mint teljes bizonyosságot állíthatjuk, hogy a legtöbb betegséget a szervezetünkbe bejutott pará­nyi, puszta szemmel nem látható, csakis több száz­szoros nagyítás mellett szemlélhető, egy sejtből álló gombaszerű képződmények okozzák, melyek ha ott alkalmas talajra találnak, rövid idő alatt elképzel- hetlen mennyiségre szaporodnak fel, megfer­tőzvén ezáltal az egészséges életfolyamatot. S szervezetünk, ha képtelen a betolakodó ellenséget rövid úton megsemmisíteni, olyformán viselkedik mint például a tölgyfa a gubacs-darázs petéivel szemben. Mint tudjuk, e darázs által petéinek elhe­lyezése végett megszúrt tölgyfarügy vagy virágke- hely rendes fejlődési menetéből kizökkentve, e pe­téket körülzáró kóros képződménynyé, gubacscsá lesz. Ehhez hasonló szervezetünknek működése is • • 1* Előzetes fogalmak.

Next

/
Thumbnails
Contents