Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
Magyar orvostörténeti adattár 81 205. 1729. Borhamisítás tilalmazása. (III. Károly dekrétumában.) Linzb. II. 12. 206. 1729. Madács Péter orvosdoktor, Gömörmegye jeles képzettségű fizikusa, szül. 1729. Veszverésen, megh. 1805. Rimaszombatban. Hányatott életéről ismételve megemlékeztem e munka II. kötetében. (V. ö. Szinnvei, VIII. 214.) 207. 1730. Pestis és marhavész. — a) A keleti pestis és marhavész miatt Fiúméban (a Ragusából jövő személyekre és árukra) negyvennapos kontumácia, szintúgy Temesvárott Törökország (Viddin)-felé határzár elrendelése. (Linzb. II. 17—49.) — b) Skalicz és Holies környékéről beteg (lépfenés) marhát szállítanak Morvába és ott megfertőzik az állományt. Az osztrákok az érdekelt magyar hatóságot értesítik és óvóintézkedéseket tesznek. (U. o. 19.) — c) Mol- dovában (különösen Chocsim városában) pestis dühöng, azonkívül Mármaros- megyében járványos baj a szarvasmarhák között. A helytartótanács meghagyja, hogy az elhullott állatokat azonnal elföldeljék és azok bőrét el ne adják. Lengyel- országból Árva, Liptó, Szepes, Sáros és Zemplénmegyébe utazókat csak megbízható passzusok felmutatása esetén engedjenek be ; Mármaros, Ung és Bereg- megyében pedig (Moldva felé) teljes határzár rendeltetik el. (Linzb. II. 16., 17.). — d) A helytartótanács elrendeli, hogy a Magyarország minden részén uralkodó marhavészre való tekintettel a kutyák hullái is elföldeltessenek, mivel a baj már ezekre is átcsapott. (U. o. 23.) — e) További rendeletek a marhadög ügyében : u. o. 24., 33., 34. [pozsonymegyei lakosok egy lenyúzott marhát dobtak a Moravába, ezzel fertőzhetik az osztrák részeket ; a hatóságokat szigorú vizsgálat tartására szólítják fel]. 208. 1730. Katonaorvosok (sebészek) fizetése és természetben való ellátása : Linzb. II. 13—15. 209. 1730. Segner János András életéhez. — Ezen év nyarán Debrecen rendes orvosa eltávozott a városból és a város Köleséry Sámuel útján próbált orvoshoz jutni. Hogy a hosszas tárgyalások miért hiúsultak meg (egyik hasonnevű rokona megnyeréséről volt szó) nem tudjuk ; a városi jegyzőkönyvekből csak annyi derül ki, hogy Debrecennek még szeptemberben sem volt orvosa. Ekkor a pozsonyi diétán tartózkodó Szeremley Sámuelt bízták meg, hogy kerítsen egy jó medikust. Ő az akkori pozsonyi orvossal, dr. Herrmannal tárgyalt, ki két orvost ajánlott : Seilert és Segnert (de inkább az elsőt, mert ennek már több évi gyakorlata van, míg Segner csak most végezte az akadémiákat). Szeremleynek azonban jobban tetszett Segner, mert azt írja a debreceni tanácsnak : «Tegnap szólék Bél urammal. Fölötte igen commendálja Segner uramat hogy derekasan absolválta studiumit, sőt collegiumot is olvasott, jó mathematicus; oda fel (t. i. Jénában) professorságot is várhatna. Láttam magam is ; elég activusnak látszik». A tanács megbízta Szeremleyt a további tárgyalásokkal, melyeknek eredménye az lett, hogy 200 frt fizetéssel szerződtették Segnert s november 11-én ékes latin nyelven írt levélben fel is szólították, hogy minél előbb jöjjön. Segner decemberben el is foglalta állását, melyet egy éven át dicséretesen betöltött ; úgylátszik azonban, hogy menyasszonya, Teichmeyer Mária Karolina Zsófia (jénai leány) nem volt hajlandó vőlegényét Magyarországra követni. Hozzá még a jénai egyetem is meghívta tanárnak. Segnerröl lásd még Weszpr. IV. 156. és MOE I. 9 (arcképe), 50. Ugyanő ajánlotta a kéndioxidot gabonafélék fertőtlenítésére, a fahamut trágyának s ő tanította, többek közt Teleki Pál grófnak és Halmágyinak a szeszfőzés és szeszvizsgálat célszerű módját ; (1. Szathmáry L. cikkét a «Búvár» c. folyóiratban, 3. évf. (1937), 229.) 210. 1730. Institoris, máskép Mossóczi Mátyás, besztercebányai születésű medikust, később Szepesmegye és Maleter (Milleter) János dr. halála után Lőcse városának fizikusát, ez évben a lipcsei egyetemen doktorrá avatják. Életrajzát és munkáinak jegyzékét stb. lásd W. I. 73. és MOE I. 361. Fia, J. Károly Efraim, gyógyszerész lett. Számára Tutzenltaller János Károly Magyary-Kossa; Magyar orvosi emlékek. IV. 6 ,
