Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
Magyar orvostörténeti adattár 67 majdnem kizárólagosan bábatudomány volt s talán éppen az angol viszonyoknak a szomorú hazai állapotokkal való összehasonlítása bírta rá Weszprémit arra, hogy tankönyvet adjon a magyar bábák kezébe. Lefordította Crantz bécsi tanár könyvét s Bábamesterségre tanító könyv címmel (Debrecen, 1766.) kiadta. Ez volt az első magyar bábakönyv, mely ha nem is volt eredeti, de úttörő érdeme megvolt.1 Utána következett Dombi Sámuel (1772.), Szeli Károly (1777.), Mocsi Károly (1784.) hasonló célzatú magyar munkája a bábamesterségről. Mai szülészeti irodalmunk épületének ezek az egyszerű könyvecskék voltak az alappillérei. Weszpréminek utolsó munkája, vagy ahogy ő maga írja : hattyúdala, az 1544-ben Vietor Jeromos krakói nyomdájában készült rendkívül ritka Pannoniae Luctus c. kis munkának új lenyomata. (Pozsony, 1799.) A kis könyv függelékében különösen érdekel bennünket W. életrajza, melyben többek közt azt olvassuk, hogy kétszer nősült és «első feleségétől, nemes Kapros Éva asz- szonytól született három magzati közzül életben eggy sints. Második feleségétől, nemes Miskólczi Mária asszonytól született 5 magzati közzül, özvegy édes anny- jokkal eggvütt két kedves leányai jutottanak szerelmes édes Attyjoknak szomorú gyásszára, úgymint Sófia, törökszentmiklósi postamester, Bottlik Mihály, Juliánná, Földi János, orvosdoctor úr hites társa és Susánna kedves leányától, tiszt. Ormós András úr élete párjától, eggy unoka : Ormós István. Megholt a nagy emlékezetű Orvos Doctor tized napi súllyosabb betegsége után, életének 76. esztendejében, 1799-ben, martiusnak 13-dik napján.» A könyvecske 52. lapján közli Weszprémi az ő latin nyelvű hattyúdalát (Cantio Cygnea), búcsút mondva a medicinának s a Megváltó segítségét kérve : «Jam jam fata vocant, ceu cygnus concino carmen Ad vada Totzónis funeris ipse mei. Weszprémi medicus moriar, medicina valeto, Tu solus mihi fer Christe Redemptor opem». «Debreczenben, 20. Jan. 1798. W(eszprémi) I(stván), Dr. m. p.» Két oldallal előbb magyarul is «erőssen biztattya s bátoríttya magát a Halálnak félelmei ellen» (latin hexameterekben) ezzel a megjegyzéssel : «Magyar- országban a legidősb orvosdoktor életének utolsó végét szüntelen maga előtt tartván . . . ím ezen deák verseivel szokott ottan s ottan hattyúi módra a Tótzó tava mentében1 2 énekeldegelni» stb. — Elég érdekes az a cím'kép is, mely a könyvecske elején látható. Sok minden van rajta : az Akropolis alján ülő sisakos Pallas Athene, jobb kezében a dárdával, melyen babérág csavarodik végig, a hegyről levezető kanyargós út fölött szárnyas ló (pegazus, a poéták symbo- luma), az istennő ölében nyitott ív, az ismert horáciusi mondással : «Multis ille bonis flebilis occidit, Nulli flebilior quam mihi», bal lábánál a bagoly és az égiszpajzs, a kígyófürtös MedusaTejjel stb. A címkép jobboldalán (fent) Weszprémi összes munkáinak jegyzéke olvasható, alatta pedig sírkövének latin felirata, melyet felesége : Miskoltzi Mária, két leánya : Zsófia és Julianna állított. A könyv végéhez még egy Toldalék van illesztve : «Az egésségnek fenntartására és a hosszú életnek megnyerésére tartozó szükséges regulák», melyeket Wesz1 A kis könyv címlapjának hasonmását szintén Korbuly közölte. («A magyar szülészet bölcsőkora», az Orvosképzés 1936. évi Tóth-különfüzetében, 204.) 2 Ez a vadum Totzónis némi fejtörésembe került, mígnem debreceni emberektől meghallottam, hogy városukban ma is megvan a Tóczós-kert és a Tóczó-ér. Később Melich János volt szíves értesíteni, hogy vitéz Mikesy Sándor az ő doktori értekezésében megemlíti, hogy ez a régi szó, melyet ő a tót-aszó-ból származtat, ismételve előfordul a Zichy Okmánytár VI. kötetében, és pedig s 29. lapon (1394-bői) Tochzo, a 359. lapon (1415-bői aqua Tothzow (háromszor), a 441, és 442. lapon (1417-bői) aqua Tothzo, az 537. lapon (1419-bői aqua Tothzow (kétszer). Ecsedi István (Népies halászat, 6. 1.) ezt írja : «... ha a víz, a füvet nagyobb területen elborítja, Tócó a neve». A Tótaszó-ból olyanformán keletkezhetett a Tótszó, mint a Szikaszó-ból Szikszó, vagy a Berekaszó-ból Berekszó. (V. ö. M. Ny, 1939. évf., 337. lap.) 5*
