Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
36 Magyar orvostörténeti adattár kelt levelében azt mondja, hogy «az contagiótul mi igen félünk, mivel az Rábán túl való földet alkalmasint (alaposan) elfogta, kiváltképen az Szala mellékit, Szentgrót táját alá az Balatonig. Bizony Egervár táján is volt, de megszűnt, Jánosházát, több Simeg körül való helyeket. Az rábai passusok mind elvadnak tiltva. Szombathely tájéka sincsen sine suspicione. Az úr Isten oltalmazzon bennünket . . . Eddig Isten által együtt tűrtünk. De ha igaz az contagio, az kit hirlelnek, hitemre, sok atya elhagyja gyermekét s gyermeke az atyját, anya leányát, leánya hasonlóképen anyját, elszakad tűle, irtózván egymástól. Úr Isten, ne büntess bennünket, elégedjél meg ennyi nyomorúságunkkal.» — Következő levelében (Sopron, szept. 15.) szintén azt írja Ebergényinek, hogy «én már arrúl felettébb is gondolkodtam, hol volna bátorságosb, de úgy veszem észre, mindenütt csak bátortalan, nem lehetvén futni Isten haragja előtt. Annyival inkább Németországba, más háta mögé miként vehessem magamat, nem látom módját. Vagyon ugyan Styriába, Cellbe passusom, de úgy hogy üresen, egy köpönyegben, pálcával menjek s mindenemet itt hagyjam. így ottan miként élnénk, ítélje meg kgd.» Október 27-én kelet levelében azt írja, hogy «az pestis Szentmiklóson az Förtő mellett tagadhatatlan, hogy az másvilágra hordja az embereket szaporán, de hála Istennek Rábaközön kívül másutt még nem hallottuk, hogy rontott volna embereket Soprony vármegyében. Hanem Vas vármegyében tagadhatatlanul szörte szílyel kaszál az mirigyes halál. Szegény kompendiált belatinci dominiumocskában még Istennek neve dicsértessék, egy szegény emberemnek sincsen ezen nyavalya miatt híja, mert szorgalmatos éjjel nappali vigyázással vágynak, noha a szomszéd, dominiumok- ban nagyon uralkodik, kiváltképen az alsólendvai domíniumban, mivel ezek körül vágták be az erdőket az jószág körül, se onnand senkit magukhoz nem bocsátanak, se innend a dominiumból sub poena capitis által nem eresztenek. Stryriábul administrálnak sót nekik az graeci kamara akaratjábul. Remélem is Istent, hogy megtartja őket. Onnand nekünk semmi succursusunk (segítségünk) nem jühet . . . Itten soha oly nyomorúsággal még nem éltünk, mint mostan köll élnünk. Külső jovainkbúl egy tikmony at vagy egy tikfiat nem engednek behozni, se zöldséget ; ezért mindent készpénzen köll szereznem ; egyedül az kenyeremet s italomat hogy nem veszem.1 Isten taláng jobban adja !» . . . December 16-án kelt levele szerint főleg Szentmiklós, Lövő, Fraknó, Röjtök helységekbén dühöng erősen a pestis. «Azért az lineákat Sopronyon alul csinálták. Hegykőn, Pinyén, Lóson, Undon, Sirán, Salamonfán, Locsmándon, Pulyákon, Ramócán, Karlón és Binyán Stájer ország szélin kell tartani 8-ad napig az contumaciát, onnand 8-ad nap múlva az följebb való liniáig, úgy mint Bolfra, Cenkre, Körösztúrra és Nyékre jöhet, de oda is különben nem, hanem az első lineara rendeltetett contumacián lévő commissáriusok passusával. Ezen helyeken is kitöltvén az 8-ad napot, úgy aztán jöhet azon secundi ordinis helyekre rendeltetett commissáriusok passusával ide Sopron városa előtt rendeltetett contumáciát tartó 3-helyre, az hol az harmadik hetet is ki köll tölteni az contumácián, úgy osztán megmutatván mind a 3 helyen kitöltött 3 heti büjtöléséről való testimoniumokat, ha följebb akar Bécs felé menni, tehát itt is ki köll tölteni az városban a 4-ik hetet, úgy mehet Bécsnek.» Ezután már csak 1713-ból találunk nehány, ezen pestisjárványra vonatkozó adatot Széchenyi György leveleiben ; így 1713 július 29. azt írja, hogy «Sopron még egészséges, de Ujhelyre (Bécsújhelyre) beszökött a nyavalya ; Bécsben, Pozsonyban pedig uralkodik.» 1713. aug. 13. : «Az contagio itt (Fertőszéplak környékén) körülbelül szűnik, de Mosony vármegyében bizony rosszul vannak némely helyek, medgyesiek is rajta voltak, de immár alább szállott. Rábaközben megszűnt.» 1713 aug. 20.: «Az pestis minket (Fertőszéplakon) mindenfelől környékez. Mosony vármegyéiül kiváltképen félünk, kire nézve ezt az sarródi passust elzárattuk s istrázsáltatjuk is. Megyesiek, szentmargarétaiak, peterstorfiak, ókaiak s taláng az Lajta mellékiek majerstorfi jószágban ezen Soprony vár1 Sopron vidékét csak a következő nyáron szabadították fel a zárlat alól.
