Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
Magyar orvostörténeti adattár 149 399. 1754. Marhavész. — Az aradmegyei Szemlak község lakosai a marhavészben elhullott állatok bőrét lenyúzzák és a hullákat a Marosba dobják. A helytartótanács megtiltja ezt és elrendeli, hogy az elhullott állatokat (bőröstül) mély gödrökbe kell elföldelni és oltott mésszel borítani. (Linzb. II. 295.) Ugyanitt (297—300.) további rendeletek a marhavész dolgában. Ezenkívül még nagy számmal találhatók adatok a magyarországi marhavészjárványokról és a háziállatok egyéb betegségeiről, azok elleni óvórendszabályokról stb Linzbauer Codexében. Itt csak röviden utalhatok rájuk : I. 895 (No. 487), 896. (No. 512), 897. (No. 565 és 578) ; II. 818, 819, 820 ; III. 924, 925, 926, 927. 400. 1754. Prostitúció. — Intézkedések a katonákat nemi bajokkal fertőző ribancok ellen (Linzb. II. 291) ; annál inkább, mert ezek a közkatonákat szökésre csábítják (u. o. 427, 448). Különös figyelem fordítandó a Pest külvárosaiban meghúzódó feslett nőkre, kiknek türelmi bárcái (schedae pro- tectionales) ellenőrzendők s az azokból behajtott taksa a szegényház (xenodochium) javára fordítandó (u. o. 572 ; királyi rendelet 1770-ből). 401. 1754. Óvóintézkedések a Macedonia felől fenyegető pestis ellen. Linzb. II. 293, 295. (A helytartótanácshoz intézett fölterjesztés egyik aláírója Grosse Károly András, nagyszebeni «physicus contumaciae», kiről lásd Győry: Bibi. 21. [Halle-ban, 1732-ben, írt dissertációja] 58. és Linzb. II. 313.) 402. 1755. Pestis Beregmegyében. — Ez év végén jelent meg Beregben a pestis. 1756 január 20-án Szentléleky Ferenc szolgabíró eredménytelen vizsgálatot tartott a Krajnán, hol a vész állítólag ismét kiütött, de a lakosok eltitkolták. Minthogy Erdélyben csakugyan dühöngött a járvány, június 23-án kelt helytartótanácsi rendelet folytán a határ ismét elzáratott és a Lengyel- országból jövő utasok negyvennapi veszteglés alá vettettek s e célból ideiglenes veszteglőházat is építettek. Gróf Sztáray főbiztos és tisztei kellő eréllyel végezték feladataikat s 1756 november 4-én Widder Ádám sebész is jelenti, hogy a kiállított puskások minden érkezőt a szokásos verdó-yal fogadnak és megállítanak. Ekkép szerencsésen megszűnvén a rettegett vész, 1757-ben hálaadó Tedeumot tartottak. (Lehoczky II. 168.) 403. 1755. Pestis Erdélyben. — Lásd Chenot Ádám munkáját : Tractatus de peste. (Bécs, 1766.) — Ugyanez németül : Abhandlung von der Pest. Aus dem Latein übersetzt von I. W. Schweigart. (Drezda, 1776.) Az 1755 október elejétől 1757 január végéig Erdély némely részein dúló pestisjárvány megfékezésére odaküldött Chenot (kiről már más helyen részletesebben szóltam) ezen 246 oldalas értekezés bevezetésében felpanaszolja, hogy mennyire kellemetlenkedtek és akadékoskodtak fontos munkájában a brassói helyi hatóságok. Mindazáltal teljes odaadással és eréllyel fogott a dologhoz barátjával, dr. Bruckmannal együtt, ki hűséges ápolója volt, mikor Chenot maga is megkapta a betegséget. A munkához csatolt (26. lap) tabelláris kimutatás szerint Brassóban és környékén (Tartlau, Türkös, Hosszúfalu, Csernát- falu, Bácsfalu, Zernesd, Zajzon stb.) összesen 6677 pestisbeteg volt, kik közül 4303-an haltak meg. Ügylátszik, hogy Chenot csak 1783-ban hagyta el Erdélyt, mert 1784-ben nevezték ki utódját, Neustädter Mihályt protomedicussá. Filep és Knaff értekezésében részletesen vannak tárgyalva Chenot érdemei. Annyi bizonyos, hogy Chenot 1783 november hava óta haláláig (1789.) Bécsben működik mint egészségügyi tanácsos és quarantaine-ügyekben szakértő referens. — Ezen erős járványra vonatkozólag bőségesen találhatók adatok Linzbauer Codexében is, a 311—353. lapon, a II. kötetben ; a Codex III. kötetének 151— 179. lapján pedig a fönt említett Tractatus német fordítása egészében olvasható. 404. 1755. Erős pestis Brassóban, mely ezen év áprilisában kezdődött, miután egy örmény kereskedő a tömösi szoroson át behurcolta. Néhány haláleset után megszűnt, de a következő év tavaszán újra megjelent, egészen októberig folyton erősbödött és csak 1757 februárjában szűnt meg. G. M. G. Hermann, bár nem volt orvos, igen szorgalmasan összeírta az ezen járványra vonatkozó adatokat, melyekről részletesebben emlékezik meg Gusbeth (a 31—34. lapon). 1756 szept. 19-én egy Golgumánné nevű pestisben, meghalt asszony
