Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 4. (Budapest, 1940)
Magyar orvostörténeti adattár (II.) (1700-1800)
120 Magyar orvostörténeti adattár schlitzeriz-nek hívnak. A déli meleget mindnyájan gondosan kerülik s úgy mint a spanyolok és olaszok, a hűvösebb helyeket keresik, a meleg ételt is inkább este és reggel, mint délben fogyasztják. A parasztok is jégvermeket készítenek s ott hűtik le italukat, sőt magukat is a nagy melegben. Az oláhok, cigányok és rácok (rascü) nem kedvelik a marhahúst, helyette inkább ürühúst esznek vagy szalonnát porzsolnék. A magyarok több marhahúst esznek, melyet vagy nyársra húzva sütnek, vagy pedig nehány órán át füstölnek, kiszárítanak ; de mégsem oly erősek, egészségesek és hosszúéletűek, mint a rácok ; talán azért, mert ezek majdnem egész éven át hideg vízben fűrödnek, sőt apró gyermekeiket is születésüktől fogva, még erős télen át is, hideg vízbe már- togatják. Magyarország egészségügyét ártalmasán befolyásolja a lapályos részek fa- és erdőhiánya ; ajánlja, hogy az emelkedettebb és szárazabb területeken bükk- és gesztenyefát, a mélyebben fekvő s nedvesebb helyeken pedig fűzfát ültessenek. (200 év óta teljesítetlen jótanács !) A német asszonyok Magyarországban tovább élnek, mint a férfiak, talán azért, mert diaetájukat jobban megtartják. A hozzánk látogató külföldiek mindig csak savanyúsággal (különösen pedig ecettel és citromlével) készített ételeket fogyasszanak, lefekvés előtt ajánlja a limonádét (potum, quem vulgo Limonade appellant), reggelre pedig a teát. (Bővebben lásd : Commercium Litterarium Noricum, 1739. 19—- 24. old.) 296. 1739. és köv. Olejkárok. — Az ezen kuruzslókra és gyógyszerekkel való házalásukra vonatkozó helytartótanácsi rendeletek nagy számmal találhatók Linzbauer Codexében ; ezek nagy részét azonban már feldolgoztam e munka első három kötetében, legkimerítőbben a II. köt. 162-—167. lapján. (Ezen három kötet tárgymutatójában nézendő meg az «Olejkár» címszó.) Itt csak azt említem még meg, hogy 1748-ban azt kérik a pozsonyi gyógyszerészek, hogy a trencséni jezsuitákat, irgalmasokat és az olejkárokat tiltsák el a gyógyszerekkel való kereskedéstől ; ugyanebben az évben a helytartótanács söpredéknek (colluvies) nevezi a «tótok őskori gyógyászatának» ezen képviselőit. «Homines vagi, desertores et id genus otiosi», kik minden évben 2—4-szer bejárják a külföldet. Az ügyetlenebbek alig keresnek negyedévenkint többet 1—2 forintnál, ellenben a huncutabbak s ravaszabbak 50—60 forintot is megkeresnek olyan szerekkel, melyeket három forinton vettek a patikában. A felvidéki megyékből (.Turóc, Trencsén, Nyitra stb.) oly nagy számban mennek (1748-ban) külföldre, hogy már földbirtokosok is érzik a munkáskéz hiányát. Némelyek 2—3 segédet is visznek magukkal. Hamis pecséteket s hamis útlevelet szereznek, recipéket nyomatnak s ezeket a jezsuiták gyógyszertárából szerzik meg ; az illatos olajokat Bécsben veszik s alkörmössel festik meg a köményolajat, oleum juniperit, terjéket ; a «narvál-fog»-at (unicornu) elhullott állatok csontjaiból készítik stb. (Linzb. II. 232—233. és III. 916—917. «Quaestus circumforaneus» címszó alatt felsorolt adatok.) 297. 1739. Személyi adatok. — 1. Adami Pál, trencsénmegyei születésű bécsi egyetemi tanár, orvosdoktor. (L. róla : Kóssa, 1. lap.) — 2. Gömöri Dávid, termékenytollú orvosíró, a «Pestisről való orvosi tanácsiás» (1739. ; v. ö. MOE I. 284. és 116., hol tévesen Dánielnek írtam a keresztnevét) és nehány fürdőnkről szóló értekezés1 szerzője. — 3. Hambach János, eperjesi orvos, II. Ágost lengyel király udvari orvosa. Életéről és munkáiról 1. Weszpr. II. 76. Ugyanitt (80. 1.) H. Sámuelről, ki 1780 körül Iglón is gyakorolt s kit Münnich (Igló város története, 381.) «együgyű»-nek nevez (?) — 4. Nagy György, győri születésű orvos ; Jénában tanult. Értekezése : «Dissert, inaug. de peste» (Jenae, 1740.). — 5. Niciphor János (brassói?), Bécsben tanult. Értekezése : «Dissert, inaug. 1 Commentatio de quibusdam Hungáriáé thermis (év nélkül), továbbá : Nachricht an das Publicum von dem St. Georger Schwefelbade (1793), és «A bodajki ferdő orvosi víznek eredetéről és azzal való hasznos élésről rövid értelem» (v. ö. Weszpr. II. 75, hol a szerző életrajza és egyéb munkáinak ismertetése is megvan.). Ezenkívül Weszprémi még két helyen (III. 101 és IV. 443.) beszél Gömöriről s különösen alkimista voltáról, melyet mint már más helyen említettem, legbehatóbban tárgyal Szathmáry.
