Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
40 Magyar orvostörténeti adattár 99. 1276. Szembajok. — A budai plébános anyja orvosságos porokat hint a vak Erzsébetnek, Everard leányának, a szemeibe (misit multoties pulverem is oculis suis.) Azután a vak leány Boldog Margit koporsójához megy, ott tartózkodik egy hétig és visszanyeri a látását. (Monum. Vespr., I. 297.). 100. 1276. Ökör ganéj-bor ogat ás torokbajok ellen. — „Quedam de sororibus istis (t. i. a margitszigeti apácák közül) in gutture habebat magnum malum, et debebat medicari stercore de bove, et alie sorores abhorrebant apponere illam medicinam, et eam reliquerunt, et ipsa sancta Margaretha (Boldog Margit) illam medicinam apposuit et ligavit eam“. (Monum. Vespr., I. 267.). Nem is olyan borzasztó dolog, ha meggondoljuk, hogy 1832-ben még három európai gyógyszerkönyvben, köztük a nagy- britanniaiban, hivatalos volt a kataplasmákhoz használt Aqua florum omnium (All-flower water), mely a júniusban gyűjtött friss tehénganéj- ból készült (v. ö. Jourdan, II. 698.) s orbáncos gyulladásokra, aranyeres csomókra, stb. helyezték! 101. 1276. Betegápolás. — Mikor Kátay Petris (Petrucius de genere Catha) betegen feküdt mint egy darab fa és se kezét, se lábát nem tudta mozdítani, tollal (talán meghegyezett tollal, amilyennel írtak is?) rakták a szájába az eledelt (ponebatur cibus in os suum per unam pennam). Monum. Vespr., I. 334. A villát természetesen ezidőtájt még nem ismerték. Ennek használata csak a 16. század vége felé kezdett általánosabb lenni Európában. 102. 1276. Boldog Margit ereklyéinek (fátyólának és hajának) gyógyító ereje). — Mikor Somogyi Gergely leányának az arca erősen megdagadt, boldog Margit hajával (az ereklyével) dörzsölték a duzzanatot és harmadnapra meggyógyult. Mikor pedig Erzsébet apáca, V. István király leánya súlyos betegségbe esett, bold. Margit scapulareját és fátyoláí tették rá s megmosták a szentnek hajfürtéit és a mosadékot (lavaturam) megitatták a beteggel, „et statim incepit sudare, et meliorata et sanata est.“ Két másik esetben is hasonló csodás ereje volt a haj mosadékának. (Monum. Vespr., I. 245., 180., 206., 225.). A középkorban elterjedt szokás volt, hogy a szentek ereklyéinek mosóvizét, vagy azt a bort, mellyel az ereklyéket lemosták s mely az akkori felfogás szerint a reliquiák gyógyító erejét átvette, megitatták a betegekkel. Szt. Húgó (f930.) ereklyéit balzsamos borban fürösztötték s ezt a keveréket itták a messze földről Franciaországba zarándokló betegek („ex vino quoque, unde ipsius ossa abluta fuerant, multi infirmantium in potu sancto illius convaluerant“; a betegek rendszerint 2—3 napig tartózkodtak a szent sírjánál s meggyógyultak. Franz, II. 453.). A 11. század vége felé erős pestis pusztított a franciaországi Fleury környékén s ekkor az odavaló szerzetesek szt. Maurus ereklyéit vitték el a legerősebben fertőzött helyekre. A köznép mindenfelől ^ hosszú seregben tódult oda, vízzel és borral mosták le a szállító saraglyát, melyen a szent ereklyéi feküdtek, a mosó folyadékot bőven itták és sokat vittek belőle haza is, hogy a pestis ellen oltalmat vagy gyógyulást nyerjenek. Krisztus keresztjének mosóvizével és borával már a 7. században gyógyíthatták a beteg embereket és állatokat (különösen a lázas betegségben sínylődöket); ez a szokás Angliában kezdődött, honnan csakhamar Francia- és Németországba is átszármazott (Franz, 454., 468.). Az az eljárás, hogy szentképek mosófolyadékát itatták a betegekkel, a középkorban még nem volt járatos, csak később, mikor a Mária-képeket, stb. olcsóbb áron tudták előállítani, terjedt el szerte Európában. Ezt a szokást még az 1903. évi Congreg'atio S. Officii is jóváhagyta, miről Franz (u. o.), kath. pap létére is, úgy nyilatkozik, hogy „man darf wohl hoffen, dass dieser Beschluss gelegentlich
