Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 473 az vendég- innya kérjen, ha valaki akkor mondotta volna, hogy glasz wein, soha bizony nem tudta volna az, kitől kéri, gaz vajat kér-e vagy mit. Eleget adatott az gazda. Elsőben is, midőn annak volt az ideje, veres mázat]an fazékban beadták az ürmös bort, azután megint hasonló fazékban másféle bort, rendre egymás után ittanak. Nem vala ekkor Ilire az karafinának,1 mert ha eléhoztad volna, hogy karafin, más megharagudott volna, mert azt gondolta volna, hogy kurafiázod. Nem vala híre a creden- ciának2 is, mert ha eléhoztad volna, hogy credenda, más talám azt gondolta volna, hogy hiteles levélt kérsz credentia nélkül. Két kézzel beadják vala az asztalhoz az nagy veres fazék bort,3 két kézzel veszik vala asztalhoz be, két kézzel fogván, úgy hajtják vala fel, úgy isznak vala, mégis jóízűn esik vala. Az asszonyoknak rendszerint ezüst pohárban adtanak bort bé, az kik alig mártották meg az ajkokat benne s rendre úgy adták elébb. Rendszerént mikor az második fogást elhozták, mikor vígon akartanak lenni, akkor kezdettenek innya; békért az gazda hol két, hol három ejteles fazakat, hol segesvári ejteles viaszas szép új kupát, azokot másod-, harmad- vagy negyedmagával elköszönté s úgy ittak mindaddig, míg mind az gyümölcsöt beadták, akkor egyest kezdettenek innya. De nem vala akkor híre az tekel glaznak, meid ha akkor azt mondottad volna, talám azt értette volna más hogy kötél gaz kell; hanem vagy almási veres csuporból, vagy járai hólyagos csuporból, vagy segesvári fél ejteles, vagy kisebb szép új viaszas kupából; nem vala akkor olyan cifra gyomor mint most, hogy némelyeknek az apja talám azt sem tudta mi az bor, még is most nem ihatik új bort. Mihelyen az új bor annyira forrott, hogy egy kis csípőssége volt, mindjárt új bort ittanak, dicsekedvén, mely finom s édes csípős; az ó bort kocsis, lovász itta, még az asztali szolga is neheztelte, ha ó bort adtanak innya. Mikor az gyümölcsöt beadták, kivált dinnye éréskor, olyan hosszú szájú üvegekben, melyeket kotyogós üvegeknek hittak, és Porumbákon, Pogarasföldin csinálták, a meggyes bor rendre teli töltve, úgy állott az jeges cseberben, mindenik- nek asztalhoz egyet-egyet beadtanak, azután még többet, azt olyan jó ízűén kortyogdogólag itták.“ (Apor Péter „Metamorphosis Transsylvaniae“ c. munkájából.) „Nem vala akkor vajas étek, hanem igazi szalonnás magyar étkek valának; mert mikor az német Erdélyben béjöve, az mely magyar németnél ebéden volt, rendszerént elcsapta az német étek az hasát, úgy hogy alig tudta megállítani; azért is az kin szorulás vagy kólika volt, német asztalhoz mentenek és vajas étket ettenek, és megindult az hasok, az mint hogy én magam is egynéhány magyart ismertem, az ki azt cselekedte.“4 (U. o.) Az ezen korbeli magyarok asztaltartásáról részletesen szól még Kőváry (54—72. old.), idézve többek közt Csereit, ki azt mondja, hogy akinek akkor egy poltrája volt, jóllakott belőle, mert egy pénzzel egy font húst, mással kenyeret s harmadikkal egy ejtel bort vásárolhatott magának. 1595-ből maradt egy jegyzék, mely elmondja, hogy a kolozsvári 1 Ein Karafindl; bouteille (Páriz Pápai szótárában). 2 Olyan szekrény, amelyben üvegnéműt és asztali készletet tartanak; a mai „.kredenc“. 3 A „Veres Gyurkó“-t. 4 Innen a mai nap is járatos „német has“-szólam.
