Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)

Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)

1612. (17. század.) Múmifikált hullák. — Serédy Zsófia, Bosnyák Zsófia, gr. Zay Ferenc múmifikált hulláiról 1. Tóth Béla: Magyar ritkaságok, 2. kiadás, 284.

1613. (17. század.) Fürdők. — a) Szívós Béla: Budai gyógyvizeink történetéből. (Budapesti Orvosi Újság, 1904., 3. szám, melléklet.) — b) A ránk- herlányi fürdőt (Kassa mellett) már ebben a században látogatták a kassaiak és zempléniek. II. Rákóczi Ferenc is többször megfordult ottan. (Abaúj, 362.) — c) E század közepe táján keletkezett Bázna-fürdő (Medgyes közelében). Pár évtized múlva (1672-ben), mikor az arra járó pásztorok tüzet élesztettek, a forrás vize „meggyulladt“, kék lánggal kezdett égni s a vidék népe csudájára járt. Vette György nagyszebeni gyógyszerész volt az első, ki e természeti ritkaságot a Miscellanea Curiosa 4—5. évfolyamában (Observ., 171.) ismertette. Utána 1791-ben ismerteti a Siebenb. Quartalschrift (III. évf., 1. fűz.). Ekkor már bárom forrás volt egymás közelében. A főforrás és a „Bettlerbad“ gőze meggyullad és négy óra hosz- szat ég; a harmadik forrás nem gyúlékony. A ritka tüneményt Frankenstein Bálint szász ispán versekben énekelte meg. — d) A balfi fürdőről és a pinkafői (másként jormansdorfi) savanyú vízről lásd Loew András soproni orvos értekezését: „Succincta descriptio duorum Hungáriáé medicatorum fontium, quorum alter penes lacum Pisonium (= Fertőtó) in Semp- roniensi comitatu ad pagum Wolffs (= Balf), alter in Castriferrei comitatu penes Binkafeld enascitur.“ Atyjának kézirati hagyatékából közzétette fia, Loew Károly Frigyes, az Acta Nat. Cur., IV. kötetének Appendixében (pag. 1—6.) 1737-ben.

1614. (17. század.) Betegségnevek. — a) Franc, francos, francia, franciás nyavalya, francu, francusok vize, fránca, feránca, francvar (lásd MOE, II. 294., 295.). — b) A csapereszkedés nevű betegségről u. o. 288.

1615. (17. század [eleje.]) Víz- és borivás. Sebészet. — a) Kemény János írja az ő önéletírásában, hogy a svéd tisztek nagyon csodálkoztak azon, hogy a magyarok a táborozás alkalmával jégbe hütött italokat ittak s mégis olyan nagy kort értek. A magyarok különben kevés vizet fogyasztottak s egészen rendkívüli dologszámba ment Kemény Jánosnak az a fogadalma, hogy a szombati napon nem fog bort inni („egy napi bornemisszaság“). Rumy Mon., III. 235., 147., 154. — Ugyancsak Kemény János említi, hogy volt egy híres „törökre járó“ katonája, Becskereki, kit hasba lőttek s felgyógyulván, a lövés helyén még három hónap múlva is cseresznyemagok távoztak belőle. (U. o. 212.) — b) A magyarok borivó szenvedélyéről (a 17. század második felében) lásd Bethlen Miklós önéletírásában, I. 192.

1616. (17. század.) Népesedési viszonyok Lőcsén, 1640-től 1671-ig majdnem minden évben föl jegyezve: Hain, III. 554. (a tárgymutatóban, „Népesedés“ címszó alatt).

1617. (17. század.) Benedikciók és ráiolvasások. — Contra corsagh (epilepsia?) és lóbetegség ellen. („Az mely ló megüti az inát“ stb.) L. Ipolyi Mytbologiájában (1929. évi kiadás, 155.).

1618. (17. század.) Bonctan. — A már máshol említett Vízaknai Bereczk Györgynek érdekes bonctani versezetét, illetőleg annak egy részét, (hexameterekben) közli Weszpr., II. 28. Az aorta lefutásáról többek közt így énekel:

A nagy aortának elsőbb ága, mely kijő tölle,

A szívet abrontsal nagy-szépen megkoronázza,

Osztán két részekre hasad törzsökje az érnek,

448 Magyar orvostörténeti adattár