Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 379 tatta fő elméjét, hogy az előbbeni igaz hitre eőket viszsza hozhatná. A többi között eőket maga személyében meg látogatni akarván, és már útban lévén katonáit előre küldi, hogy szállást készítsenek. Meg rémülvén, és leg inkább vallásokat féltvén tanácskoznak, mi módon az érsek uttyát meg gátolhassák; hirtelen azt költik; hogy Rosnón dög halál uralkodik; meg is parancsollya a bíró ejtszakán, hogy hamar minden háznál koporsót csinállyanak, és azt reggel kiki háza eleibe helyeztesse. A katonákat azomban jól tartyák, kik közül az edgyik reggel az ablakon ki tekintvén láttya a keserves állapotot, és midőn a’ felől többet tudakozna, érti, hogy ez Rosnón közenséges volna, mindennap a dög halál sokakat meg emésztene. Meg riasztván penig a gazdát: miért azt mindgyárt még nem jelentette volna, hallya a mentséget, hogy eőket mint vendégeket nem akarja vala meg szomorítani. A katona nagy sietséggel társait fel költvén, és azokkal paripákra kapván nagy gyorsasággal az úton lévő érseknek a szomorú hírt meg hozzák. Csudálkozék az érsek ugyan, de még is magával a dolgot el hitetvén, vissza tér. A rosnóiak örülnek nagyon, hogy praktikájok előment, és nevetnek; de melly árnyék öröm és nevetés keserves siralomra fordul. Mert a dolog kitudódván, avval azt nyerik, hogy eretnek templomok el foglaltatik, és magok egynéhány ezer rényes forintok fizetéssével meg bűntetteinek.“ (Spangár András krónikája, Kassa, 1734., 18.) 1386. 1659. Pestis Brassóban. (Quellen, VI. 149., 179.) 1386/a. 1659. Himlőjárvány Pozsonyban, mely ezév nyarán és őszén elég enyhe jellegű volt, de a következő év (1660.) április, május havában rosszindulatúvá („fekete himlővé“) lett. A járványnak elég bő leírását és jellemzését adja Spindler Pál ottani orvos. (Rayger, 160—162.) Ebben a munkában sok érdekes bőrgyógyászati megfigyelés is található: erysipelas vagum (156.), petechiae spuriae (162.), rossaliae (163.), pustulae aquosae post morbillos (165.), macidae petechiis similes (167), vérvizelés kőrisbogár- tapasz (vesicatorium) alkalmazása után (116.) stb. Érdekesek továbbá Spindler boncolásai: egyízben valamelyik előkelő úr (princeps) nehány napos, epileptiformis görcsök és lélekzési nehézségek közt elpusztult csecsemőjét boncolja, Werner dr.-nak (Leonóra özvegy császárné orvosának) segédkezésével [u. o. 49.], más alkalommal egy „vesegangraená“-ban elhalt jezsuita atya hulláját boncolja (u. o. 99., hol szó van Jung Ábrahám nagy- szombati jezsuita gyógyszerészről, „expertissimus chymicus“-ról is); Rayger 1670-ben egy pozsonyi mészárosnak szülés után meghalt feleségét boncolja (u. o. 142.) stb. Rayger más helyen (99.) szóvá teszi egy pozsonyi női kuruzsló („quem apud nos die Kinder-Doctorin apellant“) orvosi gyakorlatát (még grófi házakban is!) és hosszasabban értekezik az efféle medi- castrák kártevő működéséről. 1387. 1659. a) Parschitius Miklós orvosdoktor, a rózsahegyi iskola tanára és rajeczi lelkész. (W., II. 160.) — b) Zeber János Jakab orvos (vagy talán inkább gyógyszerész?) és felesége, Iglin Anna Katalin, továbbá Miklós és István nevű fiai I. Lipót királytól (Pozsony, 1659.; kihirdetve Magyaróvárott, 1660.) címeres nemeslevelet kapnak. A címerpajzsban kardot tartó griff, fönt pedig hosszú szakállú, hegyes turbánszerű kalappal bíró férfi (Hippokrates), jobbjában a kígyót, baljában orvosságos kelyhet tartva. A nemeslevél eredetije a jászói levéltárban. (W., IV. 124.; Sieb- macher, 731. old., 500. tábla.)