Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
360 Magyar orvostörténeti adattár 1310. 1643. Az utrechti egyetem magyar orvosnövendékei 1643-tól egészen 1784-ig-. Felsorolja őket Weszprémi, IV. 137—143. 1311. 1643. a) Kranz (Crantzius) János Mátyás brassói orvos. Gusbeth szerint valószínűleg azonos avval a Johannes Mathaeus dr.-ral, kit 1640-ben említenek a források (Bologa, 47.) — b) Romposch (talán Rampachi) János sebész Körmöcbányán. (Ernyey: Bány.) 1312. 1643. Pestis. — Győrmegye pusztulása. (Lásd 1644.) 1313. 1644. Kopropharmada. („Dreckapotheke.“) — Ez évben jelent meg Lőcsén Ruland János Dávid pozsonyi orvosnak és iktári Bethlen István medicus ordinariusának a maga nemében páratlan munkája, a Pharma- copoea nova in qua reposita sunt stercora et urinae stb. (pontos címét lásd Szabó, IT. 181., tartalmának bővebb ismertetését pedig Vámossynál, 48—52.. hol többek közt azt a téves állítást olvassuk, hogy egy embryolo- giát is írt, melyet már atyja megkezdett. Nem embryologiát, hanem cmpyrologiát! Lásd W., I. 161.) Könyvében összegyűjti a régi és újabb orvosi írók véleményét a bélsár- és vizeletfajták (stercus hominis, vaccae, tauri, vituli, capri, suis, sőt muris, mely kitűnő haj- és bajusznövesztő!) gyógyító hatásáról és javallatairól, de idézi Luther Mártont is. („Profecto mich wundert, dass Gott so hohe Artzney in den Dreck gestecket hat.“) A maga idejében nevezetes értekezés, mely Linden szerint (pag. 570.) ugyanebben az évben (12° formában) Nürnbergben, Endter Mihálynál is megjelent, Ernyey József is ösmerteti a Gyógyszerészi Hetilap 1898. évf. 98. és köv. lapjain, többek közt azzal a megjegyzéssel, hogy a Nemz. Múzeum példányában Rulandnak sok érdekes sajátkezű bejegyzése olvasható. A lőcsei kiadást Weszprémi nem ismeri. A Ruland-féle bélsár-farmakopeának megvoltak a maga előfutárjai s megvoltak (és vannak!) az epigonszerű utódjai is, hiszen tudjuk, hogy péld. a vizelet ivását némely belső bajnál, a szemölcsök levizelését stb. ma is hatásosnak tartja népünk. Már a Margitlegendában olvassuk, hogy a beteg apáca nyakát tehénganéjjal kötözték be (Pray: 265—266.) Madács Gáspár Házi apatékája (W. III. 235.) lóganéjt itat ökleiét (= pleuritis) ellen; a szepesszombati kézirat (a 16. századból; D. 265.) torokfájás alkalmával timsós vízhez kevert ebganéjjal mosogattatja a szájat, garatot; a felkai (német orvostól származó) kézirat (D., u. o. 268.) rontás ellen azt ajánlja, hogy szűzlány ürülékével kenje be magát az ember. „A melly aszszonyt a természet (= menstruáció) nem jár, vagy pedig mindenkor sárga a színe: nyáron végy egy marok lúd ganejját, törd öszve jól, tölts reája egy jó pohár fejér bort. add meg innya az illetín patiensnek... bizonyossan meggyógyítja.“ Páris-Pax (60.) a disznóganéjt ajánlja, erős ecettel leöntve, szagolgatásra (vérzések alkalmával) „noha nem tsínos ez“; torok fájás esetében az ebnek fejér aszszú ganéját (=graecum album) kell az illető beteg nyakára kötni (u. o. 79.), egy kis fecskefészket is adván hozzá, sőt a „Házi különös orvosságok“ (MOE, II. 245.) sebekre is ráhinteti a szárított ebganéjt (11. old.), az egérganajt áréna ellen adja (6. old.), a szamár vizeletét megitatja (11. old.) és — ez a fortissimum! — felakadás (blennorrhoea?) ellen azt ajánlja, hogy az ing kötő madzagját kell megrágni s a belőle kifolyó sós nyálat lenyelni (u. o. 29.). Sok hasonló található a régi csíziókban és kalendáriumokban, például a Veszelszky szerkesztette 1799. évi Százesztendős Kalandáriomban: ökörganéj gutaütés ellen, szembajok ellen seregélyfürdő, még pedig a kan seregélyek fürdője (isin. bővebben Trócsányi, II. 168. és köv.) stb. 1314. 1644. Pestis. — a) „Nagy döghalál grassál Magyarországon.“ (Mi-kő, I. 150. és IV. 97.) és Erdélyben (Nagyszebenben) is. (Sigerus Chr., 14.) — b) Ez évben és a következőben Sárospatakon; Zemplénvm. monográfiája, 434. — c) Eperjesen, Kassán erősen pusztít: Hain Lőcsei króni-
