Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
Magyar orvostörténeti adattár 349 siret abermal diesses Jahr ihn Sübenbürgen, vndt voraus ihn den Sachs- sischen Städen.“ (Kraus, I. 117.) 1260. 1634. Pestis. — Csanaki Máté, „Az dög’halálról való rövid elmélkedés“ (1634.; Nemz. Múz.) című könyve ajánlásában hosszasan védekezik az ellen a vád ellen, mintha ő félne a pestistől. Tanukra hivatkozik, kik bizonyíthatják, hogy itt is volt, ott is volt, csupa pestises betegnél. Azután azt mondja, hogy „Thamas pap áram dolgát elő nem fordítom, egyebeknek sem kellett volna erről panaszolkodni, mert hiszen azért engemet megbírságoltak 25 írttal azok, kiket senki nekem bíráimmá nem tött. Voltam-e ott vagy nem, mondják meg azok, kik ott mind ülve, mmd álva láttának, noha két kezemnél fogva emeltenek fel a garádicson.“ A 130. oldalon következőket írja: „Némellyek még betegségeket sem jelentik meg úgy, amint vagyon, vagy szégyenletekben, vagy azért, hogy az orvost megtréfálhassák vagy gyalázhassák. Sokan, főképen az magyarok, nem jutván eszekben az közönséges mondás, hogy az sok bába között az gyermek meg szokott veszni, valahol valamennyi orvost hallanak, vagy próbálhatnak, akar barbély legyen (tisztessék adassék az javának), akar pati- karius akar valamely varázsló és babonás Koportio,1 akár országonként bolygo és búdoso csalárd orvos, mind meg próbálják és orvosoltatják magukat vélek, avagy inkább megbűzlik mindenik orvosságát és osztán cserben hagyják.“ 1261. 1634. Ruta graveolens a pestis ellen. — „Az belgákat láttam, hogy pestisnek idején rutát hordoznának kezekben és azt illatozták (szagolgatták), némelyek penig ugyan harapták is, és oly édesdeden rágták, mint valami jó ízű salátát. Nem is gorombaság volt ez tőlük, mert az ruta noha kedvetlen illatú, de igen kiszárasztja az megveszett és rothadt hitvány nedvességeket a belső részekből és ezeket megtisztítja.“ (Czanaki Máté: Az döghalálról való rövid elmélkedés, 1634., 133.) V. ö. Páriz Pax (269.): „Minden reggel igen hasznos volna, ha dió-belet, rutát, figét s egy kevés sót öszve-törvén, minden reggel egy mogyorónyit benne megennék; vagy egy szelet kenyérre írós vajat kenvén, aprón vagdaltt rutát vékonyon reá-hintvén, azt enné-meg s úgy menne-ki házából. De mivel szalonnások inkább, mint vajasok a magyarok, ide alább szólok a fog-hagymáról is“ stb. 1262. 1634. és köv. Pestis. — Magyarnyelvű népies pestis-könyvecskék Csanakitól, Weber Jánostól, Szepsi Andrástól stb. (L. Demkó, 362.) Ide sorolandók még Spilenberger Sámuel lőcsei orvos latinnyelvű érdekes kis munkája: Pestis Alexiacus (!) Renovatus Anno 1634. Et In Usum Communem Comitatus Sepusiensis (!) Publicatus. Quae Huc pertinent Medicamenta Characteribus notata, in Pharmacopolio Leutschoviensi venalia prostabunt. (Lőcse, 1634.) A m. tud. Akadémia könyvtárában. 1263. 1634. a) Fabricius Hildanus [von Hilden] (= Fabry). — A maga idejében a legnagyobb német sebész, a „német Páré“ (megh. 1634.). A Janus XV. évfolyamában (1918., 68. old.) az olvasható róla, hogy Magyar- országon is ismerték; további adat azonban nincsen. — b) Ugyanebben az évben Borsos Tamás kolozsvári orvost Kassára hívják városi physicus- nak (PNG). V. ö. Szinnyei: Magyar Írók. 1263/a. 1634. Spielenberger Sámuel dr., Lőcse városának rendes orvosa, volt többek közt a híres kassai reform, pap és hitvitázó (Pázmány Koportyó = vénasszony, szipirtyó.
