Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
278 Magyar orvostörténeti adattár A Várallyay-féle eljárásról következőket olvasom Ed. Hering könyvében (Handb. cl. Tierärztl. Operationslehre, II. kiadás, 1866., 236. old. Ír „I. Castration mit Beibehaltung- der Hoden: 1. Das Klopfen der Hoden. Es soll früher bei Pferden und Stieren in der Art ausgeführt worden sein, dass der obere Teil des Hodensackes mit einer Klamme gefasst und die dadurch im unteren Teile festgehaltenen Hoden mit einem hölzernen Hammer so geklopft wurden, dass ihre Struktur dadurch zerstört wurde (der Ausdruck „Klopfhengst“ kommt davon her). Die Hoden degenerierten mehr oder wenig vollständig, dass Tier behielt aber äusserlich das Ansehen eines Hengstes. Diese, früher besonders in Spanien übliche Methode ist jetzt mit Recht verlassen. 2. Das Klopfen der Samenstränge“ stb. A castratiónak hajdanában nemcsak a büntetőjog, hanem a terápia szempontjából is megvolt a maga jelentősége. A római és germán büntetőjogban, nemkülönben a talmudban való szerepéről lásd Stoll: Das Geschlechtsleben in der Völkerpsychologie (1908. kiadás, 991. és köv.). Rendesen a szodomitákat büntették evvel. Hogy a régi magyar büntetőjogban is így volt-e, arra vonatkozólag nem végeztem kutatásokat, de utalok Draco-ra, Könyves Kálmán királyunk magicus minister-ére, Vak Béla (színlelt) kiherélésére és a nálunk járt „görög herélő doktorokéra, kikről a MOE, I. köt, 80—83. oldalán volt szó. A herék eltávolítása nemcsak a sérvek operálásakor volt divatban, hanem akkor is, mikor bizonyos, egészen más természetű, bajok gyógyítása került szóba. Volt idő, mikor szinte panacea számba ment a castratio, így például a lepránál,1 a köszvénynél, elmebajoknál. A 16. század végén azt írja Jean Bodin: „Les chastrez (a heréitek) ne sont subjects aux varices, sont exempte de la goutte, surmontent tous les autres hommes en prudence“ stb.1 2 De már Francois Ranchin (1640.) kétségbe vonja, hogy ennek a veszedelmes mirigynek eltávolítása hasznára válna a bél- poklosoknak. Páré Ambrus, a kiváló francia sebész, kikel a haszontalan, mindenfelé csatangoló hernio- tomusok ellen, kik „coupent les colllons“ a serdület- len fiuknál, inkább nagyon is gondját kell viselni a testiculusoknak, mert ezek majd később „mettent la paix en la maison.“ A franciák azonban nem igen hallgattak híres honfitársuk szavára, sőt a 18. század második felében csupán a saint-papouli egyházkerületben több mint ötszáz fiatalember heréltette ki magát a vándor sérvmetszőktől, kik minden herélé- sért 35 livre-t kaptak.3 1039. 1599. Elmebajok. Szenczi Molnár Albert betegsége. — Keresztesi József reform, lelkész írja nagy érdekű naplójában (102.): „A szomszédban megőrült egy ifjú asszony, Villás Sára s hajnalban, amely házban aludtam magam, odajött az Éva ártatlanságbéli köntösében, csupa mezítelen; kinek lármájára felijedvén, felugróm, megfogom a kezét keményen, kérdem, mit keres? Azonban mások is érkezvén, a mezítelen farán esett dere- kas ütésekkel kívántuk eszére hozni és ruháját reá vétetni, de nem lehetett.“ A szegény (valószínűleg vallásos jellegű tébolyodottságban szenvedő) Sára esetét még versben is megénekli: „Boldogtalan Villás Sára ütést kapott a farára, Mért jött a más udvarára, Ártatlan Éva módjára“ stb. Hogy az elmebajosokat (még a fiatal lányokat is) láncokkal megkötözték és vasraverték, arról már a Margit-legendában is olvashatunk (lásd az 1 V. ö. St. Baluze: Epistolae Innocentii, III., tom. I., paff. 10. 2 Theatre de la nature universelle, trad, en framjais par Fr, de Fougerolles. (1597., 549.) 3 Renouard: Histoire de la médecine (II. 288.). 52. Várallyay István címere.
