Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 3. (Budapest, 1931)
Magyar orvostörténeti adattár (1000-1700)
248 Magyar orvostörténeti adattár tudósíttatván, dolgot adhat mestersége szerint neki. Csak egy legény is peniglen az ő gazdáját, ha az mi városunkban lakni akar, még az kénszerí- tésből való időt, egy kántort1 el nem tölti, el ne hagyhassa, ha peniglen teljes szándékával el akar menni, azt az ő urának míglen el nem menend, két héttel előtte tartozik megjelenteni. VII. Senki csak egy mesterember is az inast ennek az mesterségnek megtanulására három esztendő alatt be ne merje fogadni, az melyet kitöltvén és elvégezvén, az inasok hozzájok illendő ruhákkal az ő érdemek szerint, gazdájoktul megékesíttetvén, esmét, egy ollóval, füstivel és két * borotvákkal megajándékozhatván, bocsáttassanak el. Az jövendő fizetésért peniglen és bérért az inast felfogadni minden eltávoztassa, mert az külöm- ben cselekedők az czéh közládájában öt forinttal bűntetteinek meg; ha peniglen valamelyik az megírt bárom esztendő előtt urát el badná, és az várasból ki menne, és az idő forgása után esmét viszajőne, tehát esztendős szolgálatja is héjában lévén, az első uránál dolgozásra való hatalom az után adassák nekie. VIII. Az legényeknek az ország szabása és törvénye szerint az gyó- gyítástúl és sebkötözéstül negyedrész, az mosástúl penig awagy borot- vállástúl harmadrész az osztozás után jusson, de italra valót is az adott pénzből ne szabad legyen kivenniek. Ha penig az legényeknek az sebesek jó akaratjok szerint valamit adnának is, azt is az ő gazdájok híre nélkül íádájokban elrejteni ne merjék. IX. Hogy ha valamelyik mesterember az másik mesterember szolgáját awagy betegét eláltatja és csalja, azért akkor két forinttal büntettes- sék meg az mesterember. X. Mindnyájan, mind az mesteremberek, mind az legények minden következendő tizenötödnap, az czéhmesterek által gyűlésben hivattatván, az mesteremberek két pénzt, az legények peniglen egyet adni és vinni tartozzanak.“ (Történelmi Tár, 1878. 89—98.) 958. 1584. Szt. Antal tüze. — „Mondék én. hogy szt. Antal tüze (erysipelas? furunculus? v. ö. MOE, II. 310.) volna a lábán.“ — Zlinszky Aladár szerint (M. Nyelv, 1927. 109.) az ilyenféle kifejezésekben: „szt. Antal tüze“, „febris sancta“ (= malária), „morbus sancti Lázári“ (= lepra), „szt. Jakab haragja“ (= hasmenés?) stb. névmágia van. 959. 1584. Bábák. — A bába és a boszorkány közti fogalmi összefüggésről már a MOE, I. 94. old. is közöltem egy adatot (Boczi Klára esetét). Komáromynál (34.) egy további adat: Érsek Bálint felesége vallja, hogy mikor gyermekágyban feküdt, Szabó Katát hítta el bábának, ki, mivelhogy a honoráriummal nem volt megelégedve, beteggé tette, megvesztette (megrontotta). Egy másik esetben Kincses Kálmánná vallja: „Mindenkor fenyegetett a szem étbír óné anyja, hogy megbánnám, ha szülésemkort őtet oda nem hínám; oda hívám azért, csak féltembe. Adék osztán 40 pénzt neki, de 1 frt kér vala és haragvék erőssen. Én ugyan azt mondám neki: bizony jó asszony, nekem nem kellesz vala, de féltembe híválak. Elmene nagy haraggal és ottan hamar igen rútul a főm megdagada és orbánczo- zék és reá gyanakodtam“ (u. o. 40.). Ugyanez a bába más esetben egy kis leánynak a szemét rontotta meg, úgy hogy a sok rútságot ki kellett nyalni a szeméből. Egyik tanú vallomásából (u. o. 43.) az derül ki, hogy hosszantartó, nehéz szülések alkalmával póris-t (bóraxot?) adtak be a szülő nőnek. (A Ny. Sz. azt mondja, hogy póris = chrysocolla, santerna, berggrün; továbbá az ötvösöknél borax. Inkább az utóbbira lehet itt gondolni, mert a berggrün (viride montanum, chrysocolla veterum, cinis viridus) nem más, mint a malachitzöld (a természetben előforduló szénsavas réz, car- bonas cupri nativus), melyet inkább külsőleg, kenőcsök stb. alakjában 1 Egy kántor = egy negyedév, három hónap.
