Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Régi magyar sebészekről
60 Régi magyar sebészekről két-három pint bort hozott a társpoharazó költségére. Egy öreg-legény bort töltött az illető társpokarazónak, aki köszöntő beszédek kíséretében 5—6 pohár bort kiivott. Dikciót mondott az ország fennmaradására, a koronás király szerencsés uralkodására, a város és a céh felvirágzására, a céhmesterre és atyamesterre, néhány poharat kiürített legénytársai egészségére is. A köszöntők után szokásban volt, hogy arculcsapták az új legényt. Emlékeztetés volt ez inaskorában elkövetett csínjeire, de figyelmeztető arra is, hogy a céh érdekében és javára még a bántalmakat is el kell viselnie. Egy- öreg legény azután karosszéket tett a társpoharazó mögé, kit az atyamester üléssel kínált meg. A mit sem sejtő legény alól, amint le akart ülni, hirtelen kirántották a széket, úgy- hogy többnyire hanyattesett. A keresztapák teendője volt, hogy a fiúkat felfogják, ami azonban ritkán sikerült. Vigyázatlanságáért 2—3 itce bort azonnal fizettettek az újlegénnyel.8 A felszabadult apród rendesen még néhány hónapig otthon dolgozott, azután vándorlásra (vagy bujdosásra) adta magát, mi legalább is három évig tartott. Ez volt az igazi tapasztalatszerzés iskolája. Minden legény az atyamester házától indult el vándorútjára. A céhmestertől kiváltotta keresztlevelének és szabaduló levelének hiteles másolatát (az eredetit a céhládában őrizték), továbbá a pecsétes vándorlevelet is magával vitte. Ha már itthon társpoharat adott, erről is igazoló levelet kért az atyamestertől. A Nemzeti Múzeum céhiratai közt több ilyen pecsétes vándorlevél akad; az egyik 1577-ből való s következőleg hangzik: „En ki uagiok Barbel Jakab Debrechenni, kezeónetemet es magam Aianlasat írom kegiel(metek)nek: mind felenként, mint en bizodalmas Vraimnak, Jámbor, Barbel mestereknek, az attia istentwl zent fiaiért (fiá- jért) az Christus Jesusért, keuanok kegiel(metek)nek: minden iot, egesseget es tisztességet, touábbá Barbel András, az Cassai fy az w Apród es negie- des eztendeiet Ennalam Jámborul ki teoltette, tisztessegessen es hiúén zol- galt, azért kegiel(me)teok: meg higie bezedet minden iambor mester az kinél meg akar maradni, vag kulchios varosson vág mezeóvaroson; touabba az w társ poharat It es megatta iamborul, azért ennek erössegere es bizonsagara en es az en attiam fiaiwal egietemben adom az en Pechietes leuelemet neki, es azoknakis Pechietekkel meg erősituen, tudni illik Barbel Ferench, Barbel Janos es Barbel lerinch. Datum Debrechinj, vigessimo (!) sexto die augustj, Anno Dorn. 1577.“ Egy másik valamivel későbbi (1610-ből) így szól: „En az peöstieni hévízben lakozó Barbeli Christoph adom minden rendbeli embereknek tudasara ez levelemnek rendiben, uraknak és nemeseknek, harminczadosoknak es vámosoknak, falun és varosban leveő Bíráknak és Jámbor polgároknak, minden jámbor es igaz Céheseknek, kival- kepen (!) penigh ez mi mestersegünkeön leveo Jámbor Céh Mestereknek es teöb Jámbor Barbely Mestereknek, Hogi az en levelemet mutató, Biczen (Bittsénl) lakozo Pataky Borbély László-nak fia, ez Jámbor István Mester, en nalam az eo tanusaganak bizonyos számú apród esztendeit Jámborul ki teölteötte es igazan; annak okáért az mi Mesterségünknek szokása szerint, twlem az vándorlásra el búcsúzván, enis bekevel el bocsátottam, minth Jamborth. Kerek azért minden Jámbor Mestereket, hogi az kikhez 8 A társpohár régebben lakomával is egybe volt kötve, de ez Mária Terézia idejében eltiltatott; a barátságos poharazás azonban a céhek eltörlése után is sokáig megmaradt. (V. ö. Vörös István: A mezőtúri céhek élete, 1911., 37.)
