Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Függelék
290 Régi magyar betegségnevek népünk még valami sertésbetegséget is szakának nevez (v. ö. Nyelvőr, 1918., 82.); ez alatt tálán az anthrax (lépfene) értendő, mert a sertés-antliraxnál rendszerint igen erős oedema keletkezik az állkapocs mindkét oldalán. *Dob: nyirokmirigyek gyulladása; lymphadenitis, bubo. (Mátyus, I., 266.) *Dob-dög: lásd Has-pöffedés. * Dobos has: tympanites. Dobos vagy fel-fualkodott hasról. (Házi Οχ-v., 21.) *Dobosság: tympanites. Purgálván a dobosság meg szűnik. (Házi Orv., 21.) Dögdaganat vagy nyelvrák (állat- betegség). Lásd Gyarmati Sándor: A falusi baromorvos (1832.), 113. Döghalál: pestis C. MA. (NySz.). Megjegyzendő azonban, hogy a „pestis“ szó a középkorban nemcsak a mai értelemben vett pestist jelentette, hanem sokféle hirtelen halált okozó ragályos betegséget (vérkast, vöi-henyeget, éh- tifuszt stb.) is; a keresztes hadak idejétől egészen az igazi pestis megjelenéséig pedig rendszerint a hólyagos himlő járványait nevezték pestisnek. Döglelet: contagium. Mátyus, I., 284. *Dögleletes hideglelés: febris pestilen- tialis. Web., Amul., 65. *Ebag (abag), eb’agja: rhachitis. (Lásd I. kötet, 355.) *Egér. Az állatoknak, mint betegségdémonoknak, nevezetes szerepük van a népek hitében. Ezen a réven ősi soron kerültek be az állatnevek oly nagy számmal a betegségnevek közé, nemcsak a magyarban, hanem minden más nyelvben is. így például a farkas (lat. lupus; bőrfarkas, farkasbetegség, farkasgörcs, farkasseb, farkasfene stb.), a rák (lat. carcinoma, de már a hip- pokratikusok irataiban is: karkinos), a pók (ínpók, hímpók), a gyík (torokgyík, torok gyíkja), a béka (békadaganat, ranula), a féreg (szőrféreg stb.), a métely (francia métely = syphilis), a habarnica (polypus), a vakondok (va- kondok-dagadás), az eb (eb-ag, eb-aga, eb-agja) stb. E sajátszerű kifejezések közé tartozik az egér is, mellyel különböző lóbetegségeket jelöl a mi népünk Legtöbbször a lovak fültőmirígyeinek genyes gyulladását (a parotitis suppu- rativát) értik alatta, mit akképpen gyógyítanak a kuruzslók, hogy fogóval összezúzzák a dagadt mirigyet, hogy „elpusztítsák az egeret“ (a démont); e durva beavatkozás után nem egyszer rosszul gyógyuló sipolyok maradnak vissza. „Az mely lónak egere vagion: az kovács avagi te magad az kelevenyt egiben szorítván egy tőrökkel megb nyisd és az rútságot vaid ki“ — mondja Mesterházi Péter 17. századbeli jegyzőkönyve. „A lónak az egere.... nem egyébb, hanem egy kemény és forró da ganat a főnek az eggyik vagy mind a két oldalán, a lónak füle alatt“ (Pa tikai Lukátsnak oktatásai a lovaknak ........ betegségei-ről, Pest, 1792. 86.) Né pünk a „parotitis“ értelmében ma is általánosan használja az egér szót (v. ö. TSz.), s azt tartja róla, hogy az állat szomjúsága elősegíti a keletkezését, amiről természetesen szó sincsen, továbbá hogy (avult orvosi felfogásnak megfelelőleg) a hasrágással (kólikával) függ össze. (V. ö. báró Szind: A lovak orvoslásáról, 1796. 21. old.) Rohlwes könyvében (77. old.) külön fejezet szól „a lovak egeréről“, de az itt közölt betegségtünetek inkább torokgyulladásra vallanak. Néhány régi adat azonban azt bizonyítja, hogy hajdanában epernek vagy szernénvalónak nevezték a lovaknak egy másik betegségét is. A Nemzeti Múzeumban van egy 17; századi kézirat (Oct. Hung., 485. „Házi patika“), melynek 97 oldalán ez olvasható: „Szeminvaloia ha lónak vagyon. Az hólyag fának az héiát hámozd meg, törd apróra, és csináld kenyér bélben, sózd meg, es ad meg enni a lónak, vagy tölcz torkában.“ Tseh Márton könyvében a 20. oldalon az áll, hogy „osztán a temérdek matériát vagy két iznyire mesd-ki, a kit hinak egérnek vagy szemén valónak. És végül Mesterházi Péter említett jegyzőkönyvében olvassuk, hogy „Az mely lónak szemén valoia van, annak az szemeit amaz kék köuel köl törül- tetny“ (31.) és „Az melly lónak szar az szemin valoia vagyon“ (59.). A NySz. mindehhez az „albugo, augenstaar!“ kérdőjeles magyarázatot adja, de ez nem fogadhátó el, mert Tseh Márton könyve egy másik helyen részletesen leírja a baj elleni operációt is s ebből kétségtelenül kiderül, hogy a könnytömlő genyes gyulladásáról (dakryocystitis- ről) van szó. Egy volt tanítványom arról értesített, hogy Veszprém vidékén ma is használja a nép a szeminvaló kifejezést 6 a lépfenét, anthraxot jelöli vele (?). Majd minden községben van ott egy-két öreg ember, aki „ért a szeminvaló levételéhez“; a műtét csak annyiból áll, hogy a pislogó hártyát tűvel megszúrják, hogy abból egy csöpp vér szivárogjon ki. Gyakran megesik, hogy kötőhártya-hunittal járó egyéb ártatlan bajt tévesztenek össze a lép fenével; ilyenkor persze az állat sokszor meggyógyul s ez azután a szeminvaló eltávolítójának a dicsősége. *Egészségtelenkedik: aegroto. Ottan sem lehetett sok sürgetésemre is kéttzer-
